A járványügyi szakértő vegyvédelmi szkafanderbe öltözve fut le a helikopter rámpáján, és néhány jó döntéssel megmenti a világot a biztos pusztulástól – általában ennyit tudunk a járványügyi protokollokról, ha a filmekből tájékozódunk a témában. Az amerikai járványügyi hivatal, a CDC (Centers for Disease Control and Prevention, Betegségfelügyeleti és -megelőzési Központok) által közzétett poszt azonban az öt leggyakoribb tévhit eloszlatására vállalkozik, és bár érdemes az egész cikket elolvasni, már az öt magyarázat zanzásított változata is megsokszorozza a valóságos információinkat.
Bár a filmekben a járványok előzmény nélküli, titokzatos dolgok, valójában amikor egy járványügyi csapat kimegy terepre, már birtokában van egy halom olyan adatnak, amit az előzetes diagnosztikai vizsgálatok adtak ki, és ezek alapján már azelőtt van sejtésük az okokról, mielőtt odaérnének a helyszínre.
Nincs vörös telefon a CDC igazgatójának asztalán, így nem vágnak gondterhelt arcot a hírek hallatán, és nem vágják magukat azonnal repülőbe, hogy minél előbb ott lehessenek a világ másik felén. A járványügyi vészhelyzetekre adott válaszokat figyelmes tervezés során határozzák meg, és néha az intézkedések végrehajtása is hetekbe telik. Eleve az utazás sem olyan egyszerű, mint a filmekben: a felszerelés összeállítása és az ellátás megszervezése sem megy azonnal, ráadásul sok országba be sem lehet jutni anélkül, hogy az ember vízumot váltana ki – ez már önmagában meghosszabbítja pár nappal vagy héttel az ügyintézést.
Bár a járvánnyal sújtott helyszínen végzett munka egyben azt is jelenti, hogy a járványügyi szakemberek is kiteszik magukat a veszélynek, valójában egy kisebb gyógyszertárnyi tablettával, sprével és hasonlókkal érkeznek a területre, egyrészt hogy elkerüljék a bajt, másrészt hogy el tudják látni magukat, ha mégis megfertőződnek.
A filmekben a CDC-s kutatócsoportokat általában úgy ábrázolják, mint járványügyi kommandósokat, de ez nem így működik. A CDC eleve csak akkor megy a helyszínre, ha az adott állam vagy ország hivatalosan is meghívja őket, és akkor sem önállóan dolgoznak, ha már odaértek. Angolában például a helyi egészségügyi dolgozók mellett más külföldi képviseletekkel, a WHO munkatársaival és egyéb, nem kormányzati szervezetekkel álltak kapcsolatban.
Na jó, ez mondjuk pont egész helytálló. A nemzetközi utazás mindennapivá válásával megnövekedett annak a veszélye, hogy egy helyi járvány nagyobb városokra is átterjedjen. Ráadásul ha egy Afrikából hazatérő beteg lázas tünetekkel fordul orvoshoz, nem biztos, hogy nem nézik ártalmatlan maláriának a veszélyes dengue-lázat.