Index Vakbarát Hírportál

Űrhulladékot talált egy brazil halász Amazónia egy folyójában

2014. április 30., szerda 16:17

Hatalmas űrhulladékot talált egy brazil halász Amazónia egy folyójában. A fém borítólemez egy európai műhold felbocsátásából származik, írja az MTI. A halász elmondta: Pará állam Salinopolis városa közelében, egy folyóban akadt rá a vízen úszó, óriási fémlapra. A hulladékon az Egyesült Királyság Űrügynökségének (UK Space Agency) logója olvasható – tudósított a BBC hírportálja.

Julia Short, az űrügynökség szóvivője megerősítette: a fémlap a szomszédos francia guyanai Kourouban lévő űrközpontból tavaly júliusban fellőtt műhold hordozórakétájáról származik. Európa legnagyobb távközlési szatellitjét, az Alaphasatot bocsátották pályára ekkor.

A hordozójármű borításából származik a lemez, mely feltehetően az Atlanti-óceánban landolt, majd az áramlatok hátán juthatott be a szárazföld egyik folyójába. Pará állam hatóságai elmondták: megkérik a brit űrügynökséget, távolítsák el az objektumot. A helyi lapok szerint több mint tíz ember kellett ahhoz, hogy a folyóból kihúzzák az óriás rakétalemezt.

A lakosokat megkérték, azonnal jelentsék, ha betegség tüneteit tapasztalják, ám a mentőcsapat úgy vélte, a roncs nem radioaktív.

A szokatlan zsákmány megtalálója, a 73 éves Manuel Alves dos Santos elmondta, a hatóságok először nem hittek neki. Szombat éjszaka bukkant az űrroncsra, de a helyi lakosok szerint az első telefonhívásokra nem válaszolt neki senki. Csak akkor érkezett meg a mentőcsapat, amikor a média is beszámolt a különös felfedezésről.

Rovatok