Index Vakbarát Hírportál

Bezár a HAARP

2014. május 19., hétfő 00:02

Nyáron bezár az alaszkai High Frequency Active Auroral Research Program kutatóközpont, és leáll az amerikai légierő által szponzorált ionoszféra-kutató program. Az 1993-ban elindult kutatásnak helyet adó, óriási antennákkal felszerelt bázist az alaszkai állami egyetem veszi át, és valószínűleg továbbra is tudományos kísérleteket fognak itt folytatni. A hír alapjában véve nem tűnik túl izgalmasnak a légkörkutatók szűk szakmai társadalmán túl, de olvassuk csak el még egyszer a program nevét:

HAARP

Igen, ez a legendás HAARP, amiről az összeesküvés-hívők szent meggyőződéssel, és „megdönthetetlen bizonyítékok” birtokában állítják, hogy:

Valójában, khm, pardon, a hivatalos verzió szerint (magának a HAARP-programnak és a bázisnak a létezését soha senki nem tagadta egyébként) a HAARP-bázison egyszerűen annyi történik, hogy az antennaerdő nagy energiájú, magas frekvenciás rádióhullámokat bocsát az ionoszférába, majd a tudósok érzékeny műszerekkel mérik és elemzik, hogy ott mi történik ennek hatására: különféle elektromágneses folyamatok indulnak be, újabb rádióhullámok jönnek létre, esetleg sarki fény is megjelenhet. Ez egy csomó dologra jó, elsősorban arra, hogy megtudjuk, hogyan viselkedik az ionoszféra.

Ez persze túl bonyolult és megfoghatatlan dolog az átlagember számára, ráadásul az a bizonyos antennaerdő is olyan bizarrul néz ki – de ez még mindig nem magyarázná, miért éppen ez a kutatóállomás izgatja annyira az összeesküvés-hívők fantáziáját. A legendák forrása a kutatóközpont megépítésének zavaros háttértörténete. A HAARP-ot a kilencvenes évek elején Ted Stevens, befolyásos alaszkai szenátor lobbizta ki, főként azért, hogy ezzel hozzon forrásokat és támogatást az állama tudományos életébe. Hogy a projekt árát (250 millió dollár) igazolják, a Pentagon különféle egzotikus katonai kutatóprogramok lehetséges helyszíneként jelölte meg a bázist. Stevenst később korrupció vádjával mozdították el a pozíciójáról (egy év múlva meghalt egy repülőbalesetben), utóda pedig egy demokrata politikus lett, aki úgy próbálta meg a pozícióját megerősíteni, hogy Stevens döntéseit és ügyeit hiteltelenítette minden lehetséges módon.

A HAARP-kísérletek ennek ellenére egészen mostanáig folytak, amíg a Pentagon kutatás-fejlesztési ügynöksége azt nem közölte, hogy nem érzi gazdaságosnak az évi 2,5 millió dollárt, amibe a létesítmény kerül. A műszerparkot még az alaszkai tél előtt elszállítják, az üres kutatóbázist pedig az alaszkai egyetem kapja majd meg.

Na persze az igazi konteo-hívők pontosan tudják, hogy ez csak terelés, és a dezinformációs stratégia egy újabb ravasz lépése.

Rovatok