Index Vakbarát Hírportál

Visszavonják a híres-hírhedt őssejttanulmányt

2014. június 4., szerda 15:38

A japán Riken Fejlődésbiológiai Központ szerdán bejelentette, hogy az úttörő jellegű őssejtkutatási eredményeinek manipulálásával megvádolt japán tudós, Obokata Haruko belegyezett abba, hogy visszavonja az érintett tanulmányát.

Az MTI tudósítása szerint a visszavonás érvényteleníti azt a tudományos áttörést, ami januárban világszerte nagy figyelmet váltott ki, amikor a Nature folyóiratban megjelent a tanulmány és annak több segédanyaga. Ezekben japán és amerikai kutatók arról számoltak be, hogy olcsó és gyors eljárást fejlesztettek ki az embrióéhoz hasonló őssejt előállítására.

A kísérletben újszülött egerek vérének sejtjeit külső stressznek (konkrétan: savasabb kémhatású környezetnek) tették ki. A kutató szerint ennek hatására a sejtek pluripotens sejtekké váltak. A ilyen eljárással keletkezett őssejtet a módszer (stimulus-triggered acquisition of pluripotency) nyomán STAP-sejtnek nevezik.

Az új eljárás a személyre szabott gyógyítás új korszakát jelentheti, olcsóbbá, gyorsabbá és biztonságosabbá teheti az őssejtek előállítását.

– írták a kutatók a tanulmányukban.

A tanulmány eredményeit nem sokkal később kétségbe vonták, és a Riken központ vizsgálatot indított; kiderült, hogy a tanulmány egyes részeit meghamisították. A valótlan adatokért a kutatás vezető szerzőjét, Obokatát terheli a felelősség. Az intézet szerint Obokata manipulálta vagy meghamisította a DNS-töredékekről készült felvételsorozatot, hogy javítsa az eredmények bemutatását.

A 30 éves kutatónő ugyan elismerte, hogy a tanulmányában szereplő képeken változtatott, de ragaszkodik ahhoz, hogy az állatkísérletekben több mint 200 alkalommal sikeresen állítottak elő STAP-sejteket.

Még nem tudni, hogy a Nature visszavonja-e a tanulmányt, mivel annak amerikai társszerzője, Charles Vacanti, a Harvard Egyetem professzora ehhez nem járult hozzá. Vacanti volt Obokata mentora, amikor a japán hallgató az amerikai egyetemen tanult.

Rovatok