Az emberi koponya evolúcióját nagyban meghatározta, hogy hím őseink rendszeresen verekedtek egymással a nőstényekért. Mivel a párosodásért vívott harcban nagy szerepe volt az ökölnek, illetve az ütéseket fogadó oldalon az állkapocsnak, a természetes szelekció az erős pofacsonttal rendelkező egyedeknek kedvezett.

A férfiaknak nemcsak a csontozatuk fejlődött másképp, mint a nőstényeké, de még az állkapocs-záró izmaik is 34 százalékkal erősebbek - derül ki a Biological Reviews szaklapban publikált tanulmányból.

A megállapítás azért érdekes, mert az arcfelépítés változását a korábbi vizsgálatok az étrend változásával hozták összefüggésbe, és azt hitték, hogy a magok rágcsálásához kellett az extra erő. Nem gondoltak a nemi szerepekre, hogy esetleg az ökölharc túléléséhez kellett erősebb arccsont.

A négy-öt millió évvel ezelőtt élt, két lábon járó Australopithecus fosszíliáinak vizsgálatával azt is megállapították a University of Utah kutatói, hogy már ennek az előembernek (a Homo genus megjelenése előtti ősünk) erős arcberendezése volt, és már a kezei is olyanok voltak, hogy az ujjait ökölbe zárva képes volt ököllel harcolni.