Kitört a nyár, és azzal menetrendszerűen itt a kaukázusi medvetalp, és a miatta kitörő pánik ideje is. Az invazív növény eredetileg Közép-Ázsiában honos, de már a 19. században felbukkant Nyugat-Európában, Skandináviában és Észak-Amerikában is. Veszélyes mértékben csak az elmúlt évtizedekben szaporodott el, Németországban már a kétezres évek közepén tízmillió eurókat költöttek az irtására (így nézett ki 2005-ben a medvetalp elterjedtsége Európában).

Nekünk eddig szerencsénk volt vele, csak az elmúlt egy-két évben bukkant fel nagyobb mennyiségben, elsősorban Kárpátalja irányából bekerülve az országba. Ahol egyébként a hatvanas években takarmányként termesztették, a szovjet mezőgazdasági menedzsment egyik kiemelkedően hülye döntése nyomán.

A kaukázusi medvetalp, leánykori nevén Heracleum mantegazzianum így néz ki:

Azért még ne kapjon rögtön szívszélhűdést, ha pár ilyen kókadozik otthon a kert sarkában, a növény ugyanis nagyon erősen hasonlít a közönséges medvetalpra, ugyanaz a szőrös szár, zellerszerű levelek, fehér virágzat. A különbség a méret. A veszélytelen, közönséges változat egy-másfél méteresre nő meg, a kaukázusi betolakodó viszont akkora, mint egy kisebb fa: 5-6 méteresre is megnőhet, 1-2 méter széles levelekkel, 60-80 centi átmérőjű korongformában burjánzó virágokkal. És akkor jöjjenek a kellemetlen részletek.

A kaukázusi medvetalp egész nyáron virágzik, a növény ilyenkor egy furanokumarin nevű mérgező anyagot termel (ahogyan egyébként az összes többi zellerféle is, csak sokkal-sokkal többet). Ennek úgynevezett fototoxikus hatása van, vagyis a bőrre kerülve extrém érzékennyé teszi azt a fényre, és különösen az UV-sugárzásra. Hogy kerülhet a bőrre? A növény nedvével, akár már a finom szőrökkel borított szár megérintésével, de egyébként a levelek, a virágok, a magok is tartalmazzák.

Az azonnali hatás nem ijesztőbb egy csaláncsípésnél, a bőr kipirosodik és viszketni kezd. Ilyenkor kell nagyon gyorsan lemosni szappanos vízzel, különben jön a második fázis: a napfénnyel kapott UV-sugárzás hatására kémiai reakció indul be, 48 órán belül égési sérülésekre emlékeztető gyulladások, hólyagok nőnek az érintett felületen. Itt kell mindenképpen orvoshoz fordulni, mielőtt ezek bíborszínű vagy fekete hegekké válnak, amelyek évekig megmaradhatnak. Szembe kerülve átmeneti, rosszabb esetben végleges vakságot is okozhat a méreganyag. Az igazán kínos rész pedig csak most következik.

A kaukázusi medvetalp ugyanis hagyományos kiskerti módszerekkel gyakorlatilag kiirthatatlan. A gyökérzete nagyon mélyre nyúlik a földben, ha kivágják, kitépik, egy-másfél hónap alatt képes a gyökérmaradványaiból újra kinőni. A kereskedelmi forgalomban kapható gyomirtók csak a hajtásokkal bánnak el, a gyökerek és a magok túlélnek, utóbbiak még évekig csíraképesek maradnak. A kaukázusi népi hagyomány szerint a medvetalpat vagy ki kell ásni, vagy kivágni, és a gyökér fölé egy nagy kőlapot tenni, amit az újrahajtó növény nem tud sem áttörni, sem kikerülni, és így végül elpusztul.