Index Vakbarát Hírportál

Kevesebb a műanyag a tengerekben, mint korábban gondolták

2014. július 1., kedd 09:29

141 mintát vett a bolygó tengereiből és óceánjaiból az a hajó, amit tengerkutatók indítottak világkörüli útjára azért, hogy kiderüljön, mekkora is pontosan a műanyagszennyezés a vizekben. Andres Cozar, a spanyol Cadizi Egyetem munkatársa, az eredményeket összefoglaló tanulmány szerzője szerint a minták kiértékelése alapján a világtengerekben összesen 7-35 ezer tonna műanyaghulladék van.

Cozar szerint ez jóval kevesebb, mint az 1970-es évekből származó adatokból számolt, egymillió tonnás érték. Fontos különbség azonban, hogy a mostani vizsgálat csak a vízfelszínen, vagy annak közelében lebegő műanyagot mérte, a tengerfenékre süllyedt szennyezést figyelmen kívül hagyta.

Ez a lebegő szennyeződés általában kisebb méretű. Van, ami eleve így kerül be a vízbe (például a fogkrémekben és más kozmetikumokban lévő miniatűr műanyagdarabok, illetve a műanyaggyártásnál feldolgozott, kis golyó formájú alapanyag), de a hullámzás a nagyobb darabokat, flakonokat, kupakokat és zacskókat is felmorzsol néhány év alatt.

A mintavétel egy merítőhálóval történt, és a kutatók jóval kevesebbet találtak a legkisebb szemcsékből, mint arra számítottak. Cozar szerint elképzelhető, hogy a halak fogyasztják el ezek nagy részét, és ez egyelőre ismeretlen hatással lehet a szervezetükre.

Az eredmények szerint a műanyag szinte mindenhol megtalálható a világ tengereiben, de a tengeráramlatok alapján előre megjósolt öt helyen (az USA-tól nyugatra, az USA és Afrika között, Dél-Amerika déli partjaitól nyugatra, illetve Afrika déli csúcsától keletre és nyugatra) valóban nagyobb volt a szennyeződés koncentrációja. A kutatás szerint a műanyaghulladék legtöbbször a csapadékvíz-elvezető rendszereken keresztül jut az óceánokba.

A műanyagszennyezést kutató szakemberek szerint függetlenül attól, mennyivel alacsonyabb a mért érték a korábban számítottnál, fontos megérteni, hogy hatalmas mennyiségű szintetikus hulladékot juttatunk a környezetbe. Kara Lavender Law szerint ezzel alapvetően változtatjuk meg az óceánok természetes összetételét, ráadásul közben fogalmunk sincs arról, pontosan milyen élettani hatásokat kelt az állatvilágban a szennyezés és az, hogy az állatok azt folyamatosan lenyelik.

Rovatok