Az Amerikai Meteorológusok Társasága által kiadott, új klímaügyi helyzetjelentés riasztó képet fest a 2013-ban tapasztalt állapotokról. Az adatok szerint a tavalyi év bőven benne volt a valaha mért tíz legmelegebb időszakának toplistájában. A jelentés szerint világszerte folytatódott a levegő és az óceánok felmelegedése, emelkedett a tengerek szintje, növekedett a melegedés hatása az Északi-sark és az Antarktisz jégsapkájára, és összefüggést írtak le a most felsorolt jelenségek és a szélsőséges időjárási események szaporodása között is.

Az egyik kiadott térképen például a 2013-as átlaghőmérsékletet hasonlították össze az 1981 és 2010 között mért adatokkal. Ebből az derül ki, hogy Észak-Amerika és Európa egyes részeit leszámítva a levegő hőmérséklete mindenhol melegebb volt a korábbihoz képest, néhol 1,5-2,7 Celsius-fokkal is. Ausztráliában az 1910 óta mért adatok szerint 2013 volt a legforróbb év, de sok európai országban is kiugró adatokat mértek.

A jelentés szerint folytatódott az az 1976 óta tartó trend, hogy az adott év hőmérséklete globális szinten a hosszú távú átlag felett alakul. A szárazföld felett átlagosan 0,28 Celsius-fokkal, az óceánok fölött 0,11 Celsius-fokkal lett melegebb az elmúlt 37 év alatt.

Az óceánok vizének hőmérséklete hasonlóan alakult, mint a levegőé. Az ábrán jól látszik, hogy vannak olyan területek, ahol az átlaghőmérséklet csökkent, de túlsúlyban vannak azok a vízterületek, amik akár 1-2 Celsius-fokkal is melegebbek, mint az 1981 és 2010 között mért harmincéves átlag.

A vizeknél egy másik fontos jellemző is változott: az sem mindegy ugyanis, hogy milyen mélyen érezhető a víz melegedésének hőmérséklet-többlete. Az új adatok szerint ez a vízoszlopvastagság is megnőtt, mára 700 méter mélyre kell merülni ahhoz, hogy a plusz meleg hatásait már ne érezzük.

A jelentés a jégsapkák állapotával kapcsolatban megállapították, hogy bár a jégterületek visszahúzódása végül nem érte el az előre jelzett szintet, ez inkább az aktuális időjárás kiszámíthatatlanságát bizonyítja, és nem azt, hogy a felmelegedés nem létezik. Főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi még mindig a hatodik legalacsonyabb jégmennyiség volt a mérések kezdete óta, és a hosszú távú trendek alapján a jégmennyiség továbbra is csökkenő tendenciát mutat.

A szakemberek szerint nem szabad minden szélsőséges természeti jelenséget a globális felmelegedés számlájára írni, hiszen nem áll rendelkezésünkre egy kontroll-Föld, amihez képest minden kétséget kizáróan meg lehetne állapítani, hogy mi fakad az időjárás bizonytalanságaiból és mi a felmelegedés egyértelmű hatása. Azt viszont kiemelik, hogy az elmúlt évtizedekben gyűjtött adatok alapján látszik, hogy egyre súlyosbodnak a szélsőséges jelenségek. Például a trópusiciklon-időszak átlagos mennyiségű vihart termelt ki, ugyanakkor a novemberi Haiyan-tájfun a mérések kezdete óta a legerősebb, szárazföldet is elérő vihar volt. A kutatók a Chantal elnevezésű vihart is megemlítik, ami nem volt súlyos, de az Atlanti-óceán trópusi vidékein valaha mért leggyorsabbnak bizonyult. Az ehhez hasonló mérések az átlaghőmérsékletek és a vízszintek emelkedésével, illetve a jeges területek csökkenésével együtt már lehetővé teszik bizonyos következtetések levonását.

Nem az Amerikai Meteorológusok Társaságának jelentése az első, ami ehhez hasonló, riasztó képet fest a Föld időjárási helyzetéről. Az tavalyi IPCC-jelentések is nagyjából ugyanezt állították, az amerikai kormányzat 2014-es jelentése is hasonló következtetésekre jutott. A Nemzetközi Meteorológus Szervezet szerint 1970 és 2012 között kétmillió ember halt meg és nagyjából 2,4 billió dollárnyi kár keletkezett a szélsőséges időjárási jelenségek miatt.