Index Vakbarát Hírportál

Varjút mentett a budapesti állatkert medvéje

2014. augusztus 1., péntek 12:00

Amikor annyi mindent elkövetnek egymás ellen az emberek, jó látni, hogy legalább az állatok törődnek egymással. A júniusban felvett budapesti történet egyik főszereplője egy varjú, aki beleesett a medencébe, és nem tudott kiszabadulni, a hős pedig a medve, aki kimentette onnan. Néhány nagyon kedves pofonnal és harapással.

A varjút megmentő medve

A medvének nyilván eszébe sem jutott, hogy a medencében elkeseredetten rángatózó madár akár az ebéd része is lehetne, hiszen úgyis naponta táplálják, és még csak meg sem küzdenie az ételért.

A varjú azonban izgága és agresszív, a csőre is hegyes, jobb békén hagyni.

Rovatok