Az űr felfedezésének egyik legnagyobb akadálya jelenleg maga a hajtóanyag, amivel az űrhajók hajtóművei működnek. Ez az üzemanyag ugyanis legtöbbször ugyanannyit, vagy még többet is nyom, mint maga a jármű és a szállított hasznos teher. A kutatók így folyamatosan azon dolgoznak, hogy megtalálják azt az új típusú hajtóművet vagy üzemanyagot, ami lehetővé teszi a durva súlyfölösleg kijátszását, és ha lehet, egy gyorsabb és hatékonyabb meghajtási módot is.

Az ionhajtóművek és a napszélvitorlák után most itt a mikrohullámú hajtómű. Pontosabban nem most, mert egyrészt egy Roger Shawyer nevű brit tudós már vagy tíz éve kitalálta a módszert, amit aztán egy kínai tudóscsoport is bemutatott a gyakorlatban, másrészt meg még nagyon messze járunk attól, hogy a módszer segítségével akár csak egy porszemet is a bolygóközi térbe küldjünk.

A megoldás lényege, hogy a szerkezet zárt térben mikrohullámokat ütköztet egymással, és az ezekből az ütközésekből keletkező szubatomi részecskék dinamikáját használja fel a tolóerő kialakításához. Ez a jelenség a szakemberek szerint ellent kéne mondjon a lendületmegmaradás törvényének, mégis többször is mérhető tolóerőt sikerült előállítani abban a nyolcnapos tesztsorozatban, amelynek eredményeit a NASA július 30-án adta közre.

Fontos megjegyezni, hogy bár az eredmény még a mérnököket is meglepte, és bár valóban egészen elképesztően tudományos-fantasztikus a történet, a kísérletek során 30-50 mikronewton tolóerőt mértek. Egy kilogramm megmozdításához ennek több százezerszerese kellene, így még annak ellenére sem szabad az űrkutatás megújulásáról beszélni, hogy a technológia tényleg új korszakot nyithatna. A folyamat meghajtásához szükséges energiát ugyanis a járműre szerelt napelemtáblákkal lehetne biztosítani, így a Naprendszeren belül stabilan működő űrhajót kapnánk.