Mint tudjuk, a neten mindenre találunk úgynevezett bizonyítékot, és mindennek az ellenkezőjére is. Olyan oldalakkal is tele van a világháló, amelyek azt hirdetik, hogy igaznak bizonyult konteókról, vagyis összeesküvés-elméletekről írnak, de ez általában annyit jelent, hogy igaz, mert hát ugye nyilvánvaló, és még TÉNYEK is bizonyítják. Épp az az egyik gyakori fenntartás az ilyen elméletekkel szemben, hogy a sok összehordott képtelenség között, amelyekkel komoly ember nem foglalkozik, könnyebben elkallódnak a valódi összeesküvések. Pedig néha a kitalációk alatt bizony ott bujkálhat az igazság apró magja.
A konteóknak épp az a lényegük, hogy szinte végtelenül rakódnak egymásra a titokzatosabbnál titokzatosabb rétegek, hiszen nagy a kísértés, hogy minden mindennel összefügg, és persze Ők állnak az egész mögött. A konteógyártók előszeretettel söpörnek egybe mindenféle információmorzsát, amelyek önmagukban vagy más környezetben állva igazak (lehetnek), és az ilyen féligazságok miatt lesz olyan bizsergetően igazságszerű az egészében teljesen alaptalan végeredmény. Így az sem meglepő, hogy számos ilyen elméletről derült már ki, hogy egy-egy kis részlete – vagy legalábbis valami egészen hasonló – valóban megtörtént. Ilyenkor szoktak a konteóhívők igazán begerjedni, hiszen ilyen esetben az egész elméletcsomagot színtiszta igazságként könyvelik el, ami természetesen az összes további konteót is legitimálja a szemükben – hiszen ha ez tényleg igaz, akkor az miért ne lehetne.
A másik véglet az a szőrszálhasogatás, amely szerint nincs olyan, hogy bizonyított összeesküvés-elmélet, mert azokról az összeesküvésekről, amelyekre fény derült, nem született korábban, titkosságuk idején elmélet, amiről pedig született, az nem is igazolódott be. Vagyis semmi sem igaz, ami meg mégis, azt úgyse látjuk előre. De amellett, hogy már önmagában gyanús, hogy ezt egy bizonyos Mike Rothschild írja, ne feledjük: éppen az a konteók lényege, hogy a hívők egy rakás, egymástól független elemet kombinálnak, és minden mögött titkot sejtenek, talán remélnek is. Így gyakorlatilag lényegtelen, hogy egy konkrét elmélet igazolódik-e be, vagy csak tipikus konteóelemek egy másféle együttállásáról derül ki, hogy történetesen valóban megtörtént. Nézzünk most ilyenből néhányat!
Az USA-ban 1920-ban bevezetett alkoholtilalmat nem fenyegeti a veszély, hogy minden idők legnagyszerűbb ötletei között tartsák számon. Nem csak a feketekereskedelem, és ezen keresztül a maffia burjánzása köszönhető neki, de becslések szerint 10 ezer ember mérgezéses halála is. A tiltás után ugyanis az alkoholfogyasztás nem szűnt meg, és a számos módszer egyikeként csempészek lopott ipari alkoholt desztilláltak újra és adtak el emberi fogyasztásra. Mivel a kormány nem örült, hogy a nép kikerüli az új törvényt, olyan mérgeket kevertek az ipari alkoholba, amelyeket a szokásos eljárás nem tudott kiszűrni. Ennek az lett az eredménye, hogy csak New Yorkban, egyedül az 1927-es évben 700-an haltak bele a szokottnál erősebb italba, és még többen betegedtek meg tőle.
A mérgezést először Charles Norris New York-i orvosszakértő mutatta ki, de később többen is élesen kritizálták. Végül 1933-ban az egész alkoholtilalmat feloldották.
Ez nem is annyira összeesküvés, inkább egyszerűen súlyos hiba, mindenesetre gyógyszeriparikonteó-hívők tömegei nyithattak pezsgőt, amikor az amerikai járványügyi központ (Centers for Desease Control and Prevention) beismerte, hogy 1955 és 1963 között a gyermekbénulás elleni vakcinák egy része az SV40 nevű vírussal fertőződött, amelyet először majmokban fedeztek fel – akárcsak a gyermekbénulás ellenszerét –, és később több rákbetegség-típussal is kapcsolatba hoztak.
Mielőtt észrevették volna, hogy a vakcinák egy része vírussal szennyezett, 98 millió ember kapta meg a védőanyagot valamilyen formában, ebből nagyjából 10-30 millió lehetett kitéve a fertőzésnek. A CDC ugyan hivatalosan elismerte a történteket, de 2013-ban az erről szóló aloldal nyomtalanul eltűnt a honlapjukról – vagyis lehet hűteni az újabb pezsgőt. Ugyanakkor az SV40-ről újabb kutatások szerint nem sikerült kimutatni, hogy mérhetően növelné a rák kialakulásának kockázatát.
A Tuskegee-szifiliszkísérletként elhíresült eset 1932-ben úgy indult, hogy az amerikai közegészségügyi szolgálat ingyenes kezelést ígért a Tuskegee városában szegénységben élő afroamerikaiaknak. A program során összesen 600 férfit kezeltek, ebből 399 szifiliszes beteget és egy 201 fős kontrollcsoportot. Eleinte nem volt még ismert a betegség gyógymódja, így a kísérlet célja – a tünetek enyhítése mellett – a szifilisz megfigyelése volt. 1947-ben viszont felfedezték a penicillint, amely végre gyógymódot jelentett a gyakori nemi betegségre, a kísérletben részt vevőktől ugyanakkor visszatartották a gyógyszert, hogy zavartalanul folytathassák a kór lefolyásának és terjedésének vizsgálatát.
Ez folyt további évtizedekig, mígnem 1972-ben a közegészségügyi szolgálat egyik járványkutatója, Peter Buxtun megelégelte a dolgot, és – miután a belső tiltakozását többször is elutasították – a sajtóhoz vitte az ügyet, a botrány kirobbanása után pedig a kísérletet leállították. Addigra többen belehaltak a kezeletlenségbe, sőt, mivel gyakran el sem mondták a pácienseknek, hogy milyen betegségben szenvednek, sokak felesége is megfertőződött, és gyermekek születtek betegen a titkolózás miatt. 1997-ig kellett várni a bocsánatkérésre, ekkor törte meg Bill Clinton a hivatalos csendet.
A háborúk kirobbantására való finom rásegítés a konteók egyik igen kedvelt – és talán kevésbé is vitatott – ága. Feltehetőleg ezek a háborúk így is, úgy is kitörtek volna, de egy kis noszogatás sosem árt, gondolhatták az illetékesek.
1990. augusztusában az iraki hadsereg olajviták miatt bevonult Kuvaitba, és miután a diplomáciai tárgyalások nem hoztak eredményt, a rá következő év elején kitört az öbölháború, amelyben az Egyesült Államok vezetett koalíciót Irak ellen. Az amerikai közvélemény támogatásának elnyerésében nagy szerepe volt egy 1990. októberi, megrendítő meghallgatásnak, amelyen egy Nayirah nevű kuvaiti lány sírva mesélte el, hogy az iraki katonák csecsemők százait hagyták meghalni azzal, hogy egy kórház kifosztása során elrabolták az inkubátorokat.
Csak 1992-ben derült ki, hogy Nayirah nővér valójában Kuvait amerikai nagykövetének lánya, akit a Hill & Knowlton nevű PR-cég készített fel a „vallomásra”, a számlát pedig egy Kuvait által szponzorált szervezet állta, és mind ők, mind a cég üzleti kapcsolatban álltak a meghallgatást szervező szentárokkal.
A vietnami háború közvetlen előzménye két tengeri támadás volt, amelyek a Tonkini-öbölben érték az amerikai flottát, ezek közül a második 1964. augusztus 4-én történt. Később sokakban felmerült, hogy ez a második eset valójában meg sem esett, az amerikai hajók hamis radarképekere lövöldöztek csupán. De a gyanú ellenére csak 2005-ben, az anyag titkosításának feloldásakor bizonyosodott be, hogy támadó nélküli támadásról volt szó.
Megoszlanak a vélemények, hogy már a támadást is szándékosan rendezték-e meg, vagy akkor valóban komolynak gondolták, és később derült csak ki a sereg számára is, hogy félrenézték a radart. Mindenesetre kapóra jött az eset.
A titkos szuperfegyverek kikísérletezése szintén rengeteg elméletben megjelenik. Az USA megszámlálhatatlan konteóval kapcsolatba hozott központi hírszerzése, a CIA az 1960-70-es években valóban kifejlesztett egy olyan lőfegyvert, amely képes volt arra, hogy a célszemélynél szívrohamot idézzen elő. A lövedék ráadásul a becsapódáskor megsemmisült, csak egy kis piros pöttyöt hagyva hátra, a méreganyag pedig szintén olyan gyorsan felszívódott, hogy a boncolás már ki se mutatta volna. Egy szúnyogcsípés, és az áldozat holtan esik össze.
Az eszközre az 1975-ös, Church szenátor vezette kongresszusi vizsgálat során derült fény, amikor a kormány a Watergate-botrány után a CIA több kétes hírű ügyének a vizsgálatára is rászánta magát, így a fegyvert végül nem használták. Legalábbis a hivatalos verzió szerint, tenné hozzá rögtön egy valamirevaló konteós.
Az MKUltra kitüntetett helyen szerepel minden rendes konteóalbumban, számos klasszikus elmélettel kapcsolatban felmerült már. A CIA 1950-es években indult, hírhedt agykontroll-programja nem aprózta el: hipnózis, bioelektronikus távvezérlés, heroin, morfin és több más drog, de mindenekelőtt az LSD hatását és – mondjuk így – lehetőségeit kutatták az MKUltra keretein belül. Voltak önkéntesek is (például Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére kíváncsi írója), de az alanyok túlnyomó többsége nem tudta, hogy kísérletben vesz részt, plána azt nem, mit is művelnek vele pontosan.
1973-ban, a Watergate-ügy miatti pánikban, Richard Helms akkori CIA-igazgató előrelátóan elrendelte a projekt teljes dokumentációjának megsemmisítését. (Véletlenül azért maradtak fel iratok, ezeket nagyrészt 1977-ben találták meg.) A Church-bizottság feltárta ugyan a feltárhatót, és megállapították a jogsértést, de a részletekre sajnos egyik érintett ügynöknek sem sikerült visszaemlékeznie.
Szintén a CIA-hoz kötődik a lehallgatási botrányok alfája, a médiamanipulációval is fűszerezett Mockingbird-művelet (a névadó az énekes gezerigó, amely képes más madarak hangját utánozni). A titkos kampány részeként a CIA, a New York Timestól a Washington Poston át a Time és Life magazinokig, több mint 25 újságra és hírügynökségre gyakorolt jelentős befolyást, így gyakorlatilag a fél amerikai média az ügynökség propagandáját visszhangozta, vagy éppen hallgatott bizonyos eseményekről, például az iráni kormánybuktatási kísérletről. A művelet az 1950-es évek elején indult be, és már ebben az évtizedben a CIA háromezer emberét látta el munkával. A kontroll része volt a beszervezett szerkesztőségek megfigyelése is. Kennedy elnök mutatta az utat a civilek lehallgatásában, de később számos utóda követte a példáját.
Ekkoriban (is) akkora hatalom összpontosult a CIA kezében, hogy nem is csoda, hogy az FBI legendás igazgatója, J. Edgar Hoover irigykedni kezdett rájuk. Kideríttette a CIA több fontos emberéről, hogy az ügynökség antikommunista propagandája ellenére korábban baloldali politikai kötődésűek voltak, ezért felnyomta őket a hírhedten vérszomjas kommunistavadász McCarthy szenátornál. Cserébe a Mockingbird rárepült Hooverre, és jelentősen meg is tépázta a hírnevét.
A titkos műveletről már az 1960-as években is szivárgott ki ez-az, de a részleteket szintén az 1975-ös Church-bizottság tárta fel.
Azért a kétségtelenül nagyon aktív CIA mellett az FBI-t sem kell félteni konteó-ügyben. A COINTELPRO az ő 1956-tól futó titkos programjuk volt, amelynek az elsődleges célja – mint a legtöbb ilyen projektnek ekkoriban – az USA területén zajló kommunista szervezkedés megzavarása lett volna, és később a program kibővült olyan szervezetek szemmel tartására is, mint a Ku Klux Klan. Emellett azonban más, az FBI által felforgatónak ítélt civil mozgalmak és egyének megfigyelésére, megzavarására vagy éppen hiteltelenítésére is hsználták, mint a vietnámi háború nyilvános ellenzői vagy Martin Luther King (és innen már csak egy lépés a King-gyilkosság konteója).
A projektet 1971-ig sikerült titokban tartani, ekkor azonban egy aktivistacsoport betört egy kisebb FBI-irodába, megszerezte a COINTELPROval kapcsolatos iratokat, és elküldte az egész pakkot a médiának, Hoover pedig még abban az évben beszüntette a programot. Azóta az FBI is elismeri, hogy a COINTELPROt jogos kritikák érték az alkotmányos jogok megsértéséért „és más okokból”.
Azóta persze elképzelhetetlen, hogy ilyesmi előforduljon, hiszen az NSA FBI még egyszer biztosan nem figyelné meg saját állampolgárait.
1994-ben az amerikai hadsereg eljátszott a gondolattal, hogy feromonnal bombázza az ellenséges erőket. Az azóta csak buzibomba néven emlegetett fegyvertől azt várták volna, hogy ellenállhatatlan vonzalmat gerjeszt a katonákban egymás iránt, vagyis nagyjából a „szeretkezz, amíg mi háborúzunk”-elv alapján tették volna ártalmatlanná, de legalábbis kevésbé hatékonnyá őket.
A terveket egy Sunshine Project nevű, biológiai fegyvereket ellenző civil szervezet szerezte meg, méghozzá egyszerű közérdekű adatigényléssel. Vagy Valakiknek érdekükben állt, hogy előkerüljenek, és elvonják a figyelmet valami sokkal sötétebb titokról.
Persze az sem kizárt, hogy ez a cikk is ezt a célt szolgálja.