Németországból jelentkező élő közvetítéssel jutott el a Rosetta-küldetés a tízéves utazás végéhez. A Rosetta nevű műhold 2004. március 2-án, egy Ariane–5 rakéta orrán hagyta el a Földet, hogy négy, a gyorsítást segítő bolygóközeli manőver és háromévnyi hibernációt követően pályára álljon a Csurjumov-Geraszimenkó (67P) üstökös körül.
Az idén januári ébredést követően a jármű számtalan pályamódosítást hajtott végre, míg elég közel jutott a 67P-hez ahhoz, hogy egy utolsó, nagy hajtóműindítással tulajdonképpen stabil helyet foglaljon el az üstökös körül. Ezt a 386 másodperces gyorsítást magyar idő szerint 11 órakor hajtották végre, a küldetés 218 napjának kilencedik órájában. A Földről ebből sok minden nem látszott, a szakemberek a telemetria adataiból következtettek a sikerre. Ez a stabil hely valójában nem azt jelenti, hogy a Rosetta földi értelemben véve pályára áll az üstökös körül, ehelyett egy háromszögszerű pályaívegyüttest foglal el, ahol a háromszögek csúcsán apró hajtóműmanőverrel fordítják mindig irányba a műholdat.
A Rosetta hónapokon keresztül a lehető legközelebb marad majd az üstököshöz, hogy pontosan felmérje a gázból, jégből, kőzetből és porból összeálló égitest felszínét. Ez egyrészt tudományos szempontból is fontos, másrészt a küldetés végső célja, hogy a 67P felszínére juttassa a Philae nevű leszállóegységet. A háromszög alakú pálya után nagyjából szeptemberben lesz harminc kilométer magas kör-, majd két héttel később 10 kilométer magas elliptikus pálya. A háromszög alakú pályának azért is van jelentősége, mert a háromszög csúcsai közti szakaszon tapasztalt elhajlás alapján számolják ki az üstökös tömegét, amiből már következtetni tudnak a gravitációs környezetre.
Ennek a több fokozatban történő megközelítésnek az a célja, hogy a lehető legtöbb adat összegyűjtésével biztosítsák a következő lépés sikerét. A következő lépéseket ugyanis egyelőre csak nagy vonalakban vázolták fel a küldetés szakemberei, a pontos parancsokat és menetrendet a megszerzett adatok alapján dolgozzák ki. Jellemző, hogy annyira rövid távban gondolkoznak, hogy a műhold hetente kapja majd az aktuális parancscsomagokat.
A Rosettára szerelt navigációs kamera már most is fantasztikus felvételeket közvetít, ahogy ezt amúgy a 10 éves út alatt folyamatosan megtette. Több érdekes üstökös is a látóterébe került, ezek mindegyike ütközési kráterekkel sűrűn borított szikla volt. A 67P júniusban került elég közel ahhoz, hogy egypixelnyi méretűnek látszódjon a műhold nagy felbontású kameráján. Az eltelt néhány hét alatt aztán kiderült, hogy az üstökös alakja nem hasonlít az elvárásokra, annál inkább egy kacsára. Mára már ott tartunk, hogy 5 és fél méteres felbontásban vannak képek a szokatlanul poros felszínű üstökösről, illetve több szakember egyöntetű véleménye alapján az űrkutatás legjobb üstökös témájú űrfotója is elkészült.
A képekről az derül ki, hogy az üstökös felszínén minden van, ami hasonló körülmények között kialakulhat. Vannak sík területek, komoly ütközésnyomok, lekerekedett sziklák és éles peremű részek bőven. A korábban közölt képeknél frissebbek is lesznek, a szakemberek szerint legkorábban szerda délután tudják őket letölteni. Ezek valószínűleg még a korábbi, nagyjából kétszáz kilométerről készített képeknél is részletgazdagabbak lesznek. Viszont a letöltéshez idő kell, a 400 millió kilométer távolságban lévő műhold sok megapixeles képeit hatvan-hetven kilobites másodpercenkénti sebességgel tudja visszaküldeni, és ezt a sávszélességet még más eszközökkel is meg kell osztani.
A Rosetta leszállóegysége 2015 decemberéig követi az üstökös útját és figyeli minden rezdülését. Még azokat a változásokat is rögzíti, amelyek az egyre erősödő napsugárzás miatt alakulnak ki a magban. Megvizsgálják majd a magból kilépő por tulajdonságait, figyelik az üstökös és a napszél közötti kölcsönhatásokat.
A leszállóegység tervezésében és két nagyon fontos műszerének fejlesztésében magyar kutatók vettek részt. Három intézet fogott össze a Philae központi vezérlő és adatgyűjtő rendszerének kifejlesztésére (pdf). A finn kutatók fejlesztették és gyártották a nagy kapacitású tárolót, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének kutatói a fedélzeti számítógép és szoftverrendszerét fejlesztették, a német tudósok a számítógép űrminősítéssel rendelkező alkatrészeit szerezték be és magának a repülőnek a számítógépét építették meg.
A Philae energiaellátó egységét egy másik magyar kutatócsoport, a BME Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék Űrkutató Csoportja fejlesztette. Az energiaellátó egységet is egy német kutatócsoporttal együttműködve építették meg, a végső összeszerelést például már Németországban végezte a kutatócsoport, mert itthon nem volt úgynevezett tisztaszoba, vagyis steril helyiség.
A leszállóegység sikerével kapcsolatban most komoly kérdés az, hogy pontosan milyen is lesz az üstökös felszíne. Az egységet keményebb talajra tervezték, és a leszállást is ilyen körülmények között szimulálták, de a friss képek szerint ehelyett valószínűleg komoly mennyiségű regolittal, vagyis porral kell számolni. A landolás várhatóan egy négyzetkilométeres pontossággal történik majd, bár ez nagyban függ attól, hogy a szakemberek melyik helyszínt választják ki.