Sokan úgy gondolnak az önbizalomra, mint egy érzésre. A Cold Spring Harbor Laboratory (CSHL) kutatói szerint azonban az önbizalomnak nemhogy mérhető mennyisége van, de nem is kizárólag emberi tulajdonság. Az Adam Kepecs vezette kutatócsoport meghatározta, hogy a patkányoknál milyen agyfunkciók váltják ki az önbizalmat, és hogy hogyan befolyásolja ez a döntéseiket.

Sejthetik, nem volt egyszerű. Vagy ön elsőre felismerne egy magabiztos patkányt?

A kutatók különféle döntési helyzetekbe hozták az állatokat. Olyan illatot mutattak nekik, amiről a patkányok két ajtóra asszociálhattak; ha a kísérleteken a jó ajtót választották, jutalomfalatot kaptak. Ezt a próbát könnyen vették, de Kepecs és kollégái ezután két illatot kezdtek használni – és ezek csak alig néhány százalékban különböztek egymástól.

A patkányoknak a domináns illatú ajtót kellett kiválasztaniuk, hogy jutalmat kapjanak – a kutatók így próbálták kiszűrni a legjobb döntéseiket. Megmérték, hogy a patkányokban mennyi idő után tudatosul, hogy a rossz ajtót választották; a jutalomfalatra ugyanis valamennyit várni kellett. A kutatók úgy határozták meg az állatok önbizalmát, hogy megmérték, mennyi ideig maradnak egy helyben, várva a jutalomra; kíváncsiak voltak, mennyire ragaszkodnak a saját döntéseikhez.

Kepecs szerint a patkányok néha egész hosszú ideig, akár 15 másodpercig is kitartottak, várva a jutalmat, pedig ez számukra kész örökkévalóság. Ez az eredmény azért fontos, mert mérhető értékeket adott, így a magyarázat matematikai modellje is felállítható: minél tovább várakozik a patkány, annál biztosabb a korábbi döntésében, és ez jó mércéje lehet az önbizalom szintjének.

A kutatók feltételezik, hogy az önbizalmat egy különálló agyterület szabályozza; a korábbi vizsgálatok alapján azt feltételezték, hogy az orbitofrontális kéreg (OFC), a homloklebeny egyik rétege felelős érte. A kutatók ezért leállították a neuronok áramlását a kísérleti állatok OFC-jében; ennek hatására a patkányok önbizalma láthatóan visszaesett.