Negyven éve nem volt olyan nagy kiterjedésű az antarktiszi jégtakaró, mint szeptember 20-án: a műholdfelvételek arról árulkodnak, hogy a Déli sarkkörnél 20,15 millió négyzetkilométert (7,78 négyzetmérföld) fedett le a tengeri jég.
A kutatók az 1970-es évek óta gyűjtik a sarkkörökről készült felvételeket, és miközben az északi féltekén évente átlagosan 51 790 négyzetkilométerrel csökkent a jégtakaró mérete, addig a déli 18 130 négyzetkilométerrel nőtt. Egy átlagos évben az Antarktisznál legfeljebb 18,72 millió négyzetkilométert borít be a jég.
A műholdképeken azonban nem látszik a jég egyik igen lényeges tulajdonsága, a vastagsága. Hatalmas jégtömbök olvadtak el a sarkkörnél, annak ellenére, hogy ennek a szezonális, viszonylag vékony jégrétegnek nőtt a kiterjedése.
A NASA kutatói úgy vélik, az új rekordnak is a klímaváltozás az oka, mert a sarkkörnél is máshogyan fújnak a szelek, változtak az óceáni áramlatok, és ezek hatására könnyebben jegesedik a víz felszíne. A klímával foglalkozó tudósokat az sem lepi meg, hogy nem egészen úgy történnek a dolgok, mint azt elképzelték. Most mindenesetre keresik a pontos magyarázatot, hogy miért is fedi több jég a déli tengereket.