Index Vakbarát Hírportál

200 ezer éves franciát találtak

2014. október 10., péntek 10:14

Ritka leletet találtak francia régészek Normandiában, a Tourville-la-Riviere közelében lévő őskori lelőhelyen: egy körülbelül 200 ezer éve ott élt neandervölgyi ember karcsontjait. 

A maradványok ugyanahhoz az egyénhez tartoznak, írja az MTI, bal karjának három hosszú csontját (felkarcsont, könyökcsont, orsócsont) találták meg. A 2010. szeptember 10-én tett felfedezésről csütörtökön számoltak be sajtótájékoztatón Párizsban, és ezzel egy időben a cikket is publikáltak róla a Plos One című amerikai tudományos folyóiratban.

Kivételes felfedezésről van szó - hangsúlyozta az egyik kutató, Bruno Maureille, a francia Tudományos Kutatások Nemzeti Központja (CNRS) és a Bordeaux-i Egyetem munkatársa. „A lelet Nyugat-Európa eddig kevéssé ismert, a neandervölgyi ember fajához tartozó népességét dokumentálja” - magyarázta a kutató.

A tourville-de-riviere-i ember - ahogyan azóta elnevezték - 236 000 és 183 000 között élt, a középső pleisztocén korban. A kutatók inkább előneandervölgyinek tartják, szerintük a neandervölgy emberek inkább 118 000 és 30 000 között éltek. Alaktani sajátosságaik viszont a neandervölgyiekére emlékeztetnek, és feltételezhető, hogy a testrész ehhez az emberféléhez tartozóé volt - mondta Bruno Maureille.

A fosszilis csontok révén nem állapítható meg az ember neme, de a kutatók úgy vélik, hogy felnőtt vagy nagykamasz lehetett.

Az emberi maradványok az INRAP nevű francia állami régészeti szervezet megelőző régészeti kutatásakor kerültek elő egy homok- és kavicsbánya feltárásakor, a Szajna egyik kanyarulatában, Rouentól 15, Párizstól 100 kilométerre. „Ezek a legrégibb kövületek Párizstól nem messze. Ha úgy tetszik, ő a legöregebb párizsi” - mondta Bruno Maureille az újságíróknak.

Ez a második hasonló felfedezés Franciaországban. A nyolcvanas évek elején a Pas-de-Calais megyei Biache-Saint-Vaast-ban találtak két koponyatöredéket. Északnyugat-Európában az ebből a korszakból fennmaradt kevés emberi kövület mindössze tucatnyi lelőhelyről származik.

Rovatok