Index Vakbarát Hírportál

Megtelepedett a barna medve Nógrádban

2014. október 17., péntek 17:15 | aznap frissítve

Az ez évi adatok alapján bebizonyosodott, hogy Nógrád északi részén, illetve a Heves megyével szomszédos területeken megtelepedett az európai barnamedve (Ursus arctos arctos).

A barna medve jelenléte előbb-utóbb konfliktusok kialakulásához vezethet – hangzott el egy konferencián, amit a Nógrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága szervezett pénteken Salgótarjánban.

Medve az 1850-es évek közepétől az 1990-es évekig csak elvétve bukkant fel ezen a vidéken, azóta viszont sűrűsödnek a bizonyított előfordulások, a 2014-es adatok alapján pedig már az is biztos, hogy nem csak kóborló egyedek jelennek meg alkalmanként Szlovákia felől.

Kiderült, hogy nem kell vészharangot kongatni a medvék megtelepedése miatt, de olyan eset sem fordulhat elő, mint ami egy példány illegális kilövéséhez vezetett ez év május 10-én, Salgótarján közelében. Vadászati korlátozásokat nem kell bevezetni a medve jelenléte miatt.

Hiába kiabálunk

A medvére mindenevő, csúcsragadozóként tekintünk, mert kiváló vadász is. A vele való találkozás lélektani felkészülést igényel, annak ugyanis esélye sincs, hogy az ember kiabálással elijessze, vagy elfusson előle, hiszen a medve másodpercenként 17 méter megtételére is képes, fára is sokkal jobban mászik. Kellő óvatossággal azonban elkerülhetők a veszélyes helyzetek.

10 000 medve a Kárpátokban

A gyéren lakott észak-európai és oroszországi területeken él a legnagyobb számban, a Kárpátok és a Balkán mellett kisebb, szigetszerű populációi vannak, a teljes állomány 60-70 ezer példány között lehet. A Kárpátokban mintegy 10 000 medve él. A legsűrűbb az állomány Kelet- és Dél-Erdélyben, illetve az Alacsony- és a Magas-Tátra erdeiben.

A medvék élettartama 30-35 év, ez alatt az anyamedve 6-10 almot vet, átlagosan 1-3 boccsal.

Halálos medvetámadások

Európában 1972 és 2002 között 36 ilyen volt, ebből 24 Romániában. A ma szlovákiai területeken az 1900-as évek elejétől nem történt halálos kimenetelű medvetámadás. A legveszélyesebbek a bocsos anyamedvék lehetnek, a nem végzetes támadások 46 százaléka írható a számlájukra. Szlovákiában a konfliktusok száma 2004 óta ritkult, köszönhetően a felvilágosító munkának, illetve a medve élőhelyein a hulladéktárolás biztonságosabbá tételének.

Veszély az emberre

A medve nem alszik igazi téli álmot, enyhe teleken előfordulhat, hogy végig aktív marad. Táplálékot kell azonban szereznie, ami további konfliktusok forrása lehet. Emberre Európában nem vadászik, de Észak-Amerikából ismertek ilyen esetek is.

Azok a medvék, amik menhelyeken élnek, soha nem kerülhetnek vissza a természetbe. Mivel az embertől nem félnek, sok konfliktus okozói lehetnek.

A medvék terjeszkedésének egyik oka a több mint 10 000 hektár erdő pusztulásával járó tátrai természeti katasztrófa lehetett. A medvék ma főleg hegyvidékeken élnek, mert az ember terjeszkedése oda szorította őket. A domborzat iránt azonban nincs különösebb igényük, viszont az erdős élőhelyekhez ragaszkodnak.

Börzsöny, Mátra, Bükk ---> veszély

Az állandó megtelepedésre alkalmas hazai élőhelyek – a Börzsöny, a Mátra, a Bükk – között a faj terjeszkedését szolgáló zöld folyosók is a medvék rendelkezésre állnak. Terjeszkedésével azonban károkozására is számítani lehet, a háziállatok és a méhkaptárok kerülhetnek a legnagyobb veszélybe.

A vaddisznó és az aranysakál esetében már láthattuk, hogy egyes fajok milyen állománygyarapodásra képesek. A medve esetében nem tudni, hogy előfordulhat-e ilyen, de erre az eshetőségre nem is készül senki.

Szlovák medvék jönnek

Mivel Magyarországra Szlovákiból érkeznek a medvék, az együttműködés minden lehetséges téren fontos a két ország között. Szerepet kell, hogy kapjon az ismeretterjesztés, az oktatás, az átgondolt kommunikáció.

A barna medve fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 250 ezer forint, nemzetközi oltalom és egyezmények is védik. Elejtésére egyetlen esetben van lehetőség, ha emberre támad.

Rovatok