Index Vakbarát Hírportál

Ürülékhajtású űrhajóval jöhetünk vissza a Holdról

2014. november 28., péntek 10:36

Semmit sem pazarolhatunk el, ha űrhajósokat akarunk küldeni a Holdra, és vissza is akarjuk hozni őket. Mivel a rakéták teherbírása véges, az amerikai űrhivatal igyekszik mindent újrahasznosítani, beleérve az emberi ürüléket is. A fekáliát eddig csak bedobozolták és visszaküldték a Földre, hogy az egész elégjen a légkörben. 

A NASA a Floridai Egyetem munkatársaira bízta az ürülék hajtotta űrhajó kidolgozásának a tervét. Pratap Pullammanappallil agrár- és biológusmérnök vezette a kutatómunkát, melyben elsősorban azt vizsgálták, hogy mennyi metánt tudnak előállítani az emberi melléktermékből és más, szintén lebomló szerves anyagokból. A NASA a kísérletekhez alapanyagot is adott, amiben ételmaradékok, törülközők, ruhák és csomagolóanyagok is voltak. 

Pullammanappallil és munkatársa, a doktoriján dolgozó  Abhishek Dhoble kiszámolták, hogy egy csapat űrhajós naponta 290 liter metánt tud előállítani. Az anaerob, tehát oxigént nem igénylő bomlási folyamat, melynek során az ürülékben lévő kórokozók is elpusztulnak, egy hetet vesz igénybe.

Az eljárás során a biológiai hulladékból évente 750 liter nem iható víz is keletkezik, amit szintén fel lehet használni üzemanyag gyártására. A víz ugyanis szétbontható hidrogénre és oxigénre, melyekkel üzemanyagcellában lehet áramot termelni.

Rovatok