Index Vakbarát Hírportál

Ha rossz a termés, gyűjtsön tarantulát

2014. december 1., hétfő 10:29

Bizarr mellékkeresettel ellensúlyozza a termése kiszáradását egy nicaraguai farmer: madárpókokat gyűjt, és minden példányért egy dollárt kap. Bár ez elsőre még a közmunkánál is nagyobb szívásnak tűnik, Nicaraguában egy dollárért egy kiló rizst vagy egy liter tejet lehet kapni, és a 27 éves farmer, Leonel Sanchez Hernandez amúgy sem volt jó alkupozícióban.

Két hét alatt Sanchez a nagynénjével, Soniával és az unokatestvérével, Juannal több mint 400 pókot fogtak. A gyűjtést az ország északi részén szervezték, ahol májustól szeptemberig súlyos aszályok pusztították a termést.

Sanchez eleinte halálra volt rémülve, amikor a pókok fészkei után kutatott a föld alatti üregekben, a kövek alatt, illetve a fák törzsén. Mégis felvette a kesztyűt (szó szerint: így védekezik a pókcsípés ellen), mert csak így menthette meg a családját az éhezéstől.

Most először vadásztunk tarantulákra. Kicsit féltünk, de lenyeltük, és megcsináltuk – az aszály miatt.

– mondta Hernandez az AFP-nek.

A pókszüret után Hernandez és családja több mint 100 kilométert utazott, hogy átadhassák a pókokat a managuai Exotic Fauna Store-nak, akik exportra tenyésztik a tarantulákat. A pókok begyűjtése és árusítása a nicaraguai környezetvédelmi miniszter jóváhagyásával zajlik.

Az állatkereskedés tulajdonosa, Eduardo Lacayo azt tervezi, hogy hétezer tarantulát fog kitenyészteni, mivel a pókot árulni jó üzlet: még a 8 dolláros boáknál is jobb áron lehet eladni őket. A magas ár érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a tarantulákkal nehezebb bánni, mint a kígyókkal: a pókok ragaszkodnak a saját territóriumukhoz, és ha fenyegetve érzik magukat, harapnak, illetve allergiás reakciót és fájdalmat kiváltó ragaccsal védekeznek.

Lacayo 6000 dollárt fektetett a pókkereskedelembe; teknőskereskedelemmel gyűjtötte össze a szükséges alaptőkét. Ezzel egyébként nincs egyedül: egy másik nicaraguai állatkereskedő, Ramon Mendieta több mint 10 ezer tarantulát ad el évente Európába és az Egyesült Államokba.

Rovatok