Index Vakbarát Hírportál

90 kutató kapott doktori címet az MTA-tól

2014. december 5., péntek 15:13

Kilencven kutató vehette át az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelét pénteken a Magyar Tudományos Akadémián. Ezzel 2667-re bővült a tudomány doktora vagy az MTA doktora címmel rendelkező hazai tudósok száma – írja az MTI.

Az új akadémiai doktorok között három tudós is van, akik a korábbi években az MTA Lendület kiválósági pályázata nyerteseként alapíthattak önálló kutatócsoportot:

Lovász László, az MTA elnöke köszöntőjében elmondta: az új akadémiai doktorok vezető kutatókként felelősséggel tartoznak azért, hogy Magyarországon továbbra is magas szintű kutatások folyjanak. Az elnök közös létérdeknek nevezte a tudományos utánpótlásképzésben való aktív részvételt, illetve a tudományos eredmények közvetítését a társadalom felé. Lovász cselekvő közéleti szerepvállalásra is biztatta a jelenlévőket.

Az MTA doktora cím – amire a tudományos fokozattal már rendelkező kutatók pályázhatnak – a tudományos előmenetel feltételét jelenti az akadémiai kutatóintézetek hálózatában és a felsőoktatási intézményekben. A cím birtokosai választhatók a Magyar Tudományos Akadémia levelező és rendes tagjaivá.

Rovatok