Csütörtökön az időjárás és a technika is megviccelte a NASA-t, így nem sikerült fellőni azt a rakétát, ami Föld körüli pályára állította volna az Orion nevű, ember szállítására is alkalmas űrhajót. Ma újra nekifutottak, az idő jó volt, a tegnapi hibát kijavították, mi pedig újra percről percre követtük az eseményeket.
A cél ezúttal is ugyanaz, mint tegnap: sikerrel elindítani a Delta IV Heavy típusú rakétát, pályára állítani az Oriont, letesztelni a létfontosságú rendszereket, majd megnézni, hogy egy darabban visszaér-e a kapszula azt követően, hogy kétszer megkerülte a Földet, hasított pár tízezer kilométert durva kozmikus sugárzásban, és belépett a bolygónk légkörébe.
Az Orion egy űrkapszula, tulajdonképpen olyan, mint a Szojuz, amivel az oroszok mennek fel az űrbe, és jönnek vissza onnan. egy 8 méter magas, 5 méter átmérőjű, csöpp formájú jármű, amit egy rakétára, jelen esetben egy Delta IV Heavy-re szerelve juttatnak fel az űrbe. Az amerikaiaknak azért kell az Orion, hogy ne az oroszokkal juthassanak csak fel, mivel az űrsiklók leállítása óta csak úgy tudnak.
A mai teszt során az indítást, a rakéta fokozatainak szétválását, az Orion irányító- és létfenntartó rendszereit, a sugárvédelmi és hőpajzsait, illetve a leszálláskor használt ejtőernyőket tesztelik. Az űrkapszulában ember nem utazik, viszont van egy halom kamera és 1200 szenzor, hogy mindent mérhessenek. A csütörtöki, végül sikertelen tesztről szóló cikkünk alján minderről részletesen olvashat.
Egész pontosan az amerikai haditengerészet még kipecázza az Oriont a vízből, de azt mi már nem közvetítjük élőben. Még jó negyven percig a felszíni rendszerek leállására várnak majd, miközben fontos adatokat gyűjtenek a hőpajzs és a kabinbelső állapotáról. Beágyazzuk a folyamatot élőben mutató közvetítést, akit érdekel, maradjon és nézze. Ritkán van ilyen, az biztos.
Broadcast live streaming video on Ustream
Itt egy videó a fiatal szakemberről, aki az Orion hőpajzsát tervezte (vagy legalábbis az egyikük).
Green dye/smoke flare #Orion pic.twitter.com/1qNhzwLWja
— Starlight Magi (@starlightgeek) December 5, 2014
Azért, hogy még könnyebben megtalálják a gumicsónakos haditengerészek. Tennénk be erről képet, de pont most túl sok a felhő. Van egy másik, azon látszik az Orion és egy helikopter is.
Hiszi vagy sem, most amerikai haditengerészek épp motoros gumicsónakokkal száguldanak a vízen ringatózó Orion felé.
A friss jelentések szerint az előbb megdicsért bóják közül egy csak részben, egy pedig egyáltalán nem fújódott fel.
Még az utolsó pillanatban sem ütött be a baj, azok a bóják is rendben felfújták magukat, amelyek a víz felszínén a helyes pozícióban tartják az űrhajót (magyarán nem hagyják, hogy felboruljon).
És persze mindenki mosolyog az irányítóteremben, Floridában. A Marsra tervezett, hosszú utazás első, de hatalmas lépése volt ez, aki nézte, az épp alakuló történelmet figyelhette négy órán át.
A vízreszállás tökéletes volt, az Orion a helyes pozícióban várja a mentőcsapatokat. 4 óra 24 perc volt az egész, minden tökéletesen ment.
Lassan véget ér a nagy kaland, az Orion az utazás utolsó szakaszába lépett, 2200 láb magasan jár, az ernyők nyitva, a szél csendes.
Már elnézést, de azért ez tényleg beszarás. Az a kis fehér pötty, na az az USA tökéletes kis űrhajója.
Nagyjából 4 óra után ez a pillanat is eljött, megint szubszonikus sebességen a NASA új űrhajója.
9 percig és 49 másodpercig nagyjából ez lesz, szuperforró plazma kavarog az űrhajó körül. Ez a mostani terhelés amúgy a 80 százaléka annak, amit egy Holdról való visszatéréskor kapna az Orion.
#Orion's heatshield will test temps 80% of what it would endure on a return from lunar orbit. http://t.co/6XtjOi1yJo pic.twitter.com/AQK2nu5dbj
— NASA (@NASA) December 5, 2014
Az Orion hamarosan eléri a légkör legfelső rétegeit, a hatalmas nyomás miatt az űrhajó előtt kialakuló plazma mintegy 2200 fokos hőséggel égeti majd a hőpajzsot, ahogy az Orion 32 ezer kilométeres óránkénti sebességgel száguld majd a Föld felé.
Szóval gyorsan jön, legközelebb csak akkor szólok, ha leért. A tengeri fogadóbizottság jelentése szerint kiváló az idő, készen állnak, már csak arra várnak, hogy az ölükbe pottyanjon az űrhajó.
Mármint a magasságot tekintve, ami elég kemény, egy óra alatt lement 5000 kilométer.
Egészen elképesztő mennyiségű, egész pontosan 11 darab fékezőernyő lő majd ki a víz felé zuhanó Orion fölé, egyre nagyobb és nagyobb felületűeket, míg végül elérünk addig a háromig, ami már rajta is marad az űrhajón egészen a vízre szállásig. A többi hosszabb-rövidebb idő (néhány másodperctől néhány percig terjedő időszak) után leszakad róla repülés közben.
Ez volt az utolsó nagyobb ilyen művelet, ez kellett ahhoz, hogy az Orion beálljon abba az irányba és arra a sebességre, ami a helyes pontra zuhanáshoz kell.
#Orion has initiated its return to Earth and completed a 10-second engine burn. Watch: http://t.co/6XtjOi1yJo pic.twitter.com/x3Le15TlSN
— NASA (@NASA) December 5, 2014
Ha hinni lehet a mérnököknek, akkor az Orion pontosan itt fog belecsobbanni a Csendes-óceánba, hogy a USNS Salvor felvegye. Nagyjából ezer kilométerre lesznek a San Diegó-i kikötőtől, ahova vissza kell majd szállítaniuk az Oriont.
Approximate splashdown target for Orion, about 30 minutes from now. #EFT1 pic.twitter.com/1jUfpEQuLQ
— TWC Space Weather (@twcspacewx) December 5, 2014
Nem más, mint 17:30. Így néz ki az az irányítóközpont, ahonnan a visszatérést figyelő drónt irányítják.
Bocsánat, az elmúlt pár percet arra használtam ki, hogy a fiaimnak odacsempésszem a Mikulás ajándékait. Az Orion közben a visszafele úton is belépett az Van Allen sugárzási övbe, és ott megint lekapcsolta a kamerákat.
72 méter magas volt, mikor indult, de mostanra szép lassan lebomlott a köré épített rakéta, és semmi más nem maradt, mint az űrhajó maga.
A Delta IV Heavy második fokozata sem dezintegrálódik a küldetés végén csak azért, mert a főszereplő Orion lecsatlakozik róla. Sőt, hogy még véletlenül se a csobbanási zóna közelében érjen le, a szétválás után még egyszer, utoljára begyújtják a rakétát, hogy jóval távolabb zuhanjon bele a Csendes-óceánba az, ami esetleg nem ég el a légkörben.
Most (mármint néhány percen belül) válik le az Orion személyszállító modulja (az Orion maga) az utolsó gyorsítófokozatról (a kiszolgáló modulról). Ezt követően az Orionnak nem csak el kell távolodnia a feleslegessé vált alkatrésztől (ami egy 10 méteres rakéta), hanem meg is kell fordulnia a tengelye körül.
Ez utóbbira azért van szükség, hogy a fenekén lévő hőpajzs legyen elöl, hogy a légkörbe való visszalépéskor fellépő, 2200 Celsius-fok körüli hőmérséklettől megvédje az űrhajót.
3600 tengeri mérföldre, nagyából 6667 5793 kilométerre jár a Föld felszínétől, innentől már csak közelebb jön. Közben azt is kiszámolták, hogy 8,2 g erőhatás érné a benne ülőket a visszatéréskor, ami az orosz Szojuzokban tapasztalt erőhatásoknak nagyjából a duplája.
A visszatérés (vízbe ploccsanás, kinek mi) tervezett pillanatáig. Az Orion olyan jól működik, hogy a NASA mérnökei nem győznek örülni. A vártnál is jobban teljesít a GPS például.
És közben ilyesmit látnának a benne ülők, ha lennének olyanok, de nincsenek, hiszen ez egy embermentes küldetés. Lesz hasonló még később is, akkor a Holdat kerüli majd meg az Orion. Gondolom, hogy jönnek akkor is, szóval 2017-ben ne felejtsenek el visszanézni.
Egy olvasónk kérdezte, hogy vajon az Orion, vagy az Oriont kereső drón vajon látja-e a Mikulást. Szerintem elég kicsi az esélye, tekintve hogy a Mikulás ilyenkor főleg inkább csak Magyarország felett tevékenykedik. És az amerikai légvédelem sem szúrta még ki, ugyanis ha megtenné, azt itt rögtön jeleznék.
A lefrissebb pályaadatok alapján kiszámolták a NASA-nál az Orion tökéletes teljesítménye miatt unatkozó mérnökök, hogy a korábban tervezett csobbanási ponthoz (ahol az Orion a visszatéréskor eléri a Csendes-óceán felszínét) képest nagyjából 2,5 kilométerrel odébb ér majd le az űrhajó. Mérnökök, pff.
Valójában ez a fotó nem azért kerül be, mert iszonyat nagy szó, hogy a Föld körül keringő űrállomáson dolgozók élőben nézhetik az internet segítségével, ahogy fellövik az új űrhajót, amivel a társaik a jövőben akár az ISS-re is utazhatak majd, dehogy azért. Hanem mert középen az ott Samantha Cristoforetti olasz űrhajósnő, vadászpilóta és gépészmérnök, az új kedvenc űrhajósom.
watching #Orion launch with our crew from the #ISS- awesome!!! pic.twitter.com/10o0bqob3o
— Terry W. Virts (@AstroTerry) December 5, 2014
Ha egyszer visszatér és belepottyan a Csendes-óceánba, nem csak a tenger felszínén úszó hajók és csónakok keresik majd, de van egy drón is, ami segíthet. Sőt, ha minden jól megy, élőben láthatjuk majd a drón kameráin keresztül, hogy ereszkedik az ejtőernyők végén csüngő űrhajó.
The Ikhana remotely piloted aircraft is currently circling the landing site to capture #Orion return pic.twitter.com/dnaQ99TQiE
— Orion Spacecraft (@NASA_Orion) December 5, 2014
Az Orion most épp 5650 kilométer magasan repül, lassan eléri a pálya csúcspontját, ahol tulajdonképpen megkezdődik a visszatérési szakasz. Mivel a pálya csúcspontja körül nagyon lelassul az űrhajó, ez nem megy annyira gyorsan, mint eddig minden az Orion második tesztnapján.
Az Orion átjutott a sugárzási zónán, a kamerák visszakapcsoltak, és ezt látták.
Orion's flight test camera has powered back up and is providing more amazing views of Earth. (NASA TV) pic.twitter.com/bcvnMaXBL4
— TWC Space Weather (@twcspacewx) December 5, 2014
Az amerikai haditengerészet valahol, a kaliforniai partoktól 900 kilométerre várja, hogy megérkezzen az Orion.
.@USNavy ships that will help recover #Orion have deployed near splashdown site. Watch: http://t.co/6XtjOi1yJo pic.twitter.com/7U9DwLoBOT
— NASA (@NASA) 2014. december 5.
Mielőtt lekapcsolták a kamerákat, ezt lehetett látni az általuk közvetített képen. A kerek izé az űrhajó egyik ablaka, benne az a fekete izé meg az űr.
Ezt nem más mondja, mint Homer Hickam, az egyik leghíresebb amerikai rakétamérnök, aki egy szénbányász fiából lett a NASA mérnöke. Szóval Hickam szerint a Mars-küldetésekhez a kémiai alapú üzemanyaggal hajtott rakéták kevesek, oda nukleáris technika kell.
@captnickhelt The only thing that will get us past the moon are nuclear rockets. Chemical rockets are too puny for Mars. But I'm a moon guy.
— Homer Hickam (@HomerHickam) December 5, 2014
Az Orionon vannak kamerák, ezek egészen mostanáig adtak élőképet az űrből. Azonban hogy ne legyen probléma a Van Allen sugárzási övben, a NASA a terveknek megfelelően kikapcsolta a kamerákat. Később visszakapjuk a képet, és addig sem maradunk le semmiről, vagyis az Orion nem most repül el a Föld és a Hold között állomásozó, Pataky Attilát kereső szíriusziak mellett, vagy ilyesmi.
A sugárzás egyszerűen túl erős ahhoz, hogy a kamerák rögzítsék a látványt. Hatalmas fehér villanásokat látnánk csak, ráadásul a képérzékelő csipek is kiégnének, az meg kinek jó.
Vagyis Second Stage Engine Cut Off, abból is a második, vagyis miután 4 percig és negyven másodpercig újra begyújtották a második fokozatot, megint leállították. A rakéta ezzel megkapta azt a lökést, amitől feljebb emelkedhet.
Begyújtották a rakétát, az űrhajó most gyorsul 32 ezer kilométeres óránkénti sebességre, és most emelkedik arra a pályaívre, melynek csúcsa 5800 kilométerre lesz a Föld felszínétől.
Van az a híres kép, ahol a Föld korongnak látszik az űrből. A Kék üveggolyóhoz hasonlót fotózhat az Orion is.
Az Orion tesztjén egy halom kisebb-nagyobb mérföldkő van kijelölve. Az egyik ilyen a sikeres indítás volt, aztán jött az a rész, amikor a majdani űrhajósokat megmentő, de most felesleges szerkezetet kellett ledobni. Most kiderült, hogy az Orion képes arra is, hogy a fedélzeti kamerák által felvett adatokat egy bizonyos videoformátumba alakítsa át, és lesugározza a NASA-nak. Ez a cél az Orion központi számítógépének egyik tesztje volt, és hamarosan közzé is teszik a videókat.
Most egy Delta IV Heavy vitte fel az Oriont, de van, hogy ez nem megy ilyen flottul. Volt egyszer egy Delta II-es indítás, na, az félresiklott kicsit, a rakéta felrobbant, a darabjai lángesőként zuhogtak vissza Cape Canaveralra.
Mármint ha ön hosszú záridővel exponált fényképezőgép.
Niiiice. RT @ObservingSpace: Long exposure photo of Orion lifting off https://t.co/I9eCMt3fLq pic.twitter.com/so7eBlBxte
— Eric Berger (@chronsciguy) December 5, 2014
Hogy ember szállítására képes űrhajó ilyen messzire járt volna a Földtől. Az Orion tesztjének egy kiváló pillanata lesz (a tervek szerint), hogy egy, az űrhajó belsejében elhelyzett kamerával lefotózzák a Földet. Ilyet utoljára az Apollo-17 legénysége tett 1972-ben.
Annak, hogy az Orion pályáját egészen olyan magasra emelik a második körben, hogy áthaladjon a Van Allen sugárzási övön, több oka is van. Egyrészt ott van olyan szintű sugárzás, amivel le lehet tesztelni, hogy védené az űrhajósokat az Orion védőpajzsa egy olyan küldetésen, ahol emberek is ülnek a kapszulában.
Másrészt ahhoz, hogy valóban leteszteljék, hogy viseli az Orion a Földre való visszatérés sanyarú körülményeit, sokkal gyorsabban kell menni, mint amire egy alacsony pályán megtett kör elég. A 32 ezer kilométeres óránkénti sebességre csak egy nagyobb ívű pálya ad módot, és szerencsére ez lehetőséget ad a sugárpajzs tesztelésére is.
A rakétát legközelebb 14:59-kor gyújtják be, hogy az Orion nagyjából 5000 kilométerrel feljebb emelkedjen.
Na jó, abbahagyom a rémisztgetést. Tényleg csak kis baj van, valamiért elég alacsony minőségő kép jön az Orionra szerelt kamerák egyikből. De amúgy minden tökéletes.
Még akkor is, ha mostantól álló módban kell használni a monitort.
Mármint nem a földi irányítás kezdett bulizni, a barbecue roll egy speciális manőver, amit az Orion hajtott végre. A dolog lényege, hogy az űrhajó lassan forogni kezdett a hossztengelye körül, méghozzá azért, hogy a napsütés miatt keletkező hő ne csak az űrhajó egyik oldalát érje. Pont, amiért a parázs felett sülő húst is forgatni kell. A manővert az Apollo-missziók során is használták.
Madagaszkárnál járt az Orion az imént, és továbbra semmi probléma nem volt, a pálya tökéletes, a hajtóművek nem melegedtek túl.
A fejlesztés eddig mintegy 370 millió dollárt emésztett fel, de ha ez ön szerint sok, akkor kapaszkodjon meg alaposan. Az USA azt tervezi, hogy valamikor 2020 után egy aszteroidát vontat a Hold mellé, hogy ott gyakorlatozzanak az űrhajósok. Na, az 2,6 milliárd dollárba kerülne.
Az Orion űrkapszula elsődleges célja az, hogy az amerikai űrhajósoknak legyen mivel felmenni az űrbe akkor is, ha épp, tudomisén, háború lesz Oroszországgal. A második cél az, hogy legyen valami, amivel a NASA ki tud lépni a bolygóközi térbe, amivel el tud menni a Holdig, vagy akár a Marsig is. Ez utóbbihoz persze önmagában az Orion kevés, kell létfenntartó, és egyéb, kiegészítő modul is.
213 és 1000 kilométeres magasságú, elliptikus pályát foglalt el az űrhajó, és nagyjából ezt látja:
Here's that beautiful view coming down from @NASA_Orion through #TDRS right now! #Orion pic.twitter.com/11Ju6yMyWt
— NASA TDRS (@NASA_TDRS) December 5, 2014
Most kezdődnek az alacsony pályán tervezett mérések, az Orion itt lesz a legtöbbször, ez az a magasság, ahol a Nemzetközi Űrállomás is van. Egy óra múlva újra begyújtják a rakétát, akkor megyünk fel 5300 kilométer magasra, ott van a sugárzásveszélyes zóna.
Ott is megy egy kört az Orion, aztán nekiáll felkészülni a visszatéréshez. Pályamódosítások, ereszkedés, aztán visszatér a Föld légkörébe. Itt vagy szénné ég és darabokra robban, vagy addig lassul, míg biztonságosan ki lehet nyitni az első ejtőernyőt a kilencből. Végül, miután óránként 32 000 kilométerről óránként 32-re lassul, belecsobban a Csendes-óceán vizébe.
Nyugi, ez így van rendjén, az Orion elérte az első kör magasságát, most egy órán át nagyjából nem kell újabb lökés.
Ha minden jól megy, az Orion az indulás után 4 és fél órával csapódik majd a kaliforniai partok közelében, tehát magyar idő szerint délután öt körül.
Az Orion két kört megy a Föld körül, az elsőt alacsonyabban, a másodikat magasabban. Amúgy így nézett ki az, amikor ledobta a két segédrakétát:
Elküldve (péntek, 13:12)
És elindult a második fokozat, vagyis egyre rövidebb a rakéta, de egyre gyorsabban megy. Az Orion megszabadult attól a szerkezettől is, ami az űrhajósok életét mentené meg baj esetén, de ha nincs rá szükség, le kell dobni, hogy később ki tudjanak nyílni az ejtőernyők.
Négy perce repül, minden adat pont olyan, mint amilyennek lennie kell. A Mach 5-öt is átlépte a rakéta, leváltak a gyorsítórakéták, már csak egy hajtóművel megy tovább.
Ami annyit tesz, hogy a rakéta elindult, hatalmas robajjal, majdnem egymillió kilónyi tolóerőt produkálva. Meg pár száz méteres láng- és füstoszlopot.
Ezúttal nem lesz baj az ilyesmiből, mint tegnap.
Lezárták az üzemanyagtankokat, ezek már az utolsó lépések.
Két perc, és indulunk, minden rendszer jó.
A rakéta és az Orion belső energiaforráson, most jöhet a Hold, hold, hold. Vagy a start!
Ezen a képen az látszik, mi lesz, ha egyszer felmegy az űrhajó. Az Orion először egy kis magasságú pályán tesz meg egy kört a Föld körül, a második kör elején azonban begyújtja a rakétákat, és 5800 kilométerre eltávolodik a felszíntől. Erre azért van szükség, hogy belenyaljon a Van Allen sugárzási övbe. Ez egy speciális terület, ahol a Föld mágneses mezeje nem véd a káros sugárzástól, a NASA pedig pont arra kíváncsi, hogy bírja az ilyesmit az Orion.
A helyszínen lévő újságírók jelentik: a sajtóközpont tetején dobol az eső, de ez kilométerekre van az indítóállványtól.
Ha van valami sürgős dolga, most van rá ideje. 15 percig most tuti nem lesz semmi, az irányítás ebben az előre tervezett szünetben fut végig újra mindenen, hogy a végén eldöntse, Go van vagy no go, vagyis indulhat az utolsó négy perc, vagy későbbre halasztják az indítást.
Igen, a fehér füst (ami inkább pára) a gyorsítórakéták tetejénél a túlnyomással betöltött folyékony oxigén kipárolgása, amit egészen az utolsó pillanatig inkább elvezetnek, hogy ne legyen baj. Így is lehet baj, tegnap azért nem volt start, mert elromlottak a szelepek, amik a folyékony oxigén áramlását szabályozzák.
Ha valaki nézi az élő közvetítést, amit ide be is illesztek mindjárt, a rakéták begyújtásáig szinte semmit sem fog látni. Van egy vöröses-narancsos fényű lánggal égő fáklya, ott a felesleges hidrogént égetik el. A lényeg ilyenkor az, hogy mit mondanak a rádióban az emberek.
A különböző rövidítések a felelősségi területet takarják, akkor van baj, ha valaki bekiabálja, hogy Hold, hold, hold!, vagyis állj, állj, állj. Ez valamilyen kritikus hibát jelent, olyankor megáll a visszaszámlálás, és csak akkor indul újra, ha biztos, hogy a hiba megoldódott.
A lényeg a T-4 perc, mindig innen indulunk újra, ha ezen belül van valami probléma. Akár az utolsó pillanatokban is visszalőhetik az indítást, és hát ez az, ami miatt olyan átkozottul izgalmas ez az egész. Amikor a rakéta felszáll, az már csak arról szól, hogy úúú, meg ááá.
A NASA, illetve az indítást irányító ULA (United Launch Alliance) általában csak két egymást követő nap áll neki a folyamatnak, utána tartanak egy kis szünetet. Ez főleg az üzemanyag betöltése és lefejtése miatt van így, folyékony oxigént és hidrogént tankolni nem olyan egyszerű dolog, hogy minden nap szívesen csurgatják oda-vissza azt a hatalmas mennyiséget, ami a rakétának kell. Ha ma sincs indítás, valószínűleg vasárnap, de inkább a jövő hét elején futnak neki újra.
A jelentések szerint a Delta IV Heavy rakéta, illetve az Orion űrkapszula is rendben van. Pff, milyen unalmas ez az egész, sehol egy hiba vagy egy biztonsági zónába úszó hajó, mint tegnap.
A mostani tesztküldetés nem csak azért kivételes alkalom, mert először megy az űrbe az Orion, az a jármű, amivel évtizedeken át utazik majd minden amerikai űrhajós. A Delta IV Heavy nevű rakéta, az a tripla szivar a képen, az amerikai űrrakéta-flotta jelenleg legerősebb és legnagyobb tagja, már önmagában az komoly látvány, ahogy egy ilyen, 740 ezer kilós szörny nekiáll repülni. Ez a nyolcadik alkalom, hogy ez megtörténik, és ha valaki úgy nézi a közvetítést, ahogy én a műkorcsolyát szoktam, elárulom, hogy igen, van egy kis esély arra is, hogy a levegőbe repül az egész cucc. Elenyésző esély, de most büntetlenül reménykedhetünk, hiszen nem ül ember a rakétának még a közelében sem.
Nem nagyon látom benne, hogy hajóvonták találkozása tilos, de a lényeg ott van: nincs villámveszély, sehol egy zivatar- vagy gomolyfelhő, a szél is jól videli magát, bár néha elég közel van a sebessége ahhoz, hogy kilépjen a biztonsági sávból.
The #EFT1 weather board is currently observed GO for all constraints. pic.twitter.com/MQH0dl1p5R
— TWC Space Weather (@twcspacewx) December 5, 2014
Az amerikai hadsereg meteorológiai ezredének időjósai végül úgy látták, hogy az idő nem lehet akadály egy 13:05-ös starthoz, vagyis most épp tényleg minden úgy áll, hogy akkor meg is nyomják a gombot.
A rakétaindításokra rendelkezésre álló időtartamot időablaknak hívják. Ez az az időszak, amikor van értelme elindítani a folyamatokat, ezen belül határozzák meg azt az időpontot, a T-0-át, amikor valóban elstartol a rakéta. Jelenleg magyar idő szerint 13:05-kor van a legelső lehetőség, ekkor nyílik az időablak, ami amúgyn agyjából 15:40-ig lesz nyitva. Tehát most arra készülünk, hogy ha minden összeáll, jó lesz az idő, nem lesz technikai, vagy más hiba, 13:05-kor begyújtják a rakétákat, és a Delta IV Heavy, az orrán az Orionnal, felszáll az égbe.
Az időablakot sok minden befolyásolja. Az Orion mostani tesztjénél az a legfontosabb tényező, hogy a rakétát a napfelkeltéhez képest minél hamarabb elindítsák. Az Orion ugyanis 4 és fél órát tölt majd az űrben, ezt követően a kaliforniai partoktól nagyjából 900 kilométerre csapódik majd a Csendes-óceánba. Ahhoz, hogy az odarendelt hajók megtalálják, az kell, hogy mindez még nappal történjen, hogy a legénység még világosban keresgélje a felszínen lebegő kapszulát.
A mérnökök mindent rendben találtak
Közben kibogoztam: a tankolás elkezdésére mondta az központ azt, hogy mehet, nem a startra. A start egyelőre no go, vagyis nem mehet, időjárási körülmények miatt.
Ez annyit jelent, hogy minden előkészületet meg lehet tenni. A rádióforgalmazásban folyamatosan jelentik is be az egyes területekért felelős állomások, hogy épp mit élesítettek, töltöttek fel, illetve teszteltek le. Ha a felhők elvonulnak, minden készen áll majd a startra. A meteorológusok egy óra múlva már pontosabbat tudnak mondani arról, hogy mikor lesz az indításhoz megfelelő időjárás.
Közben jobban belenéztem a jelentésekbe, és egyelőre piros jelzés van a környéken lévő gomolyfelhőzet miatt. Sebaj, ezért nem fix az időpont, napfelkelte után még bőven lesz idő arra, hogy javuljanak a körülmények.
Tegnap kétszer is egy-egy erősebb széllökés miatt akadt meg a visszaszámlálás, több olvasó kérdezte, hogy miért olyan nagy baj, ha fúj a szél. Hát nincs ott egy számítógép, ami korrigálná az ilyesmit?
De, van rendszer, ami a rakétát érő erőhatások miatt fellépő irányváltást korrigálja, de ilyesmiből egyszerűen túl sok van egy 750 tonnás, 70 méter magas, folyékony oxigénnel és hidrogénnel csurig töltött rakétánál ahhoz, hogy még a széllökésekre is legyen energia figyelni. Mivel a legegyszerűbb és legolcsóbb az, hogy szuper korrigálószámítógépek használata helyett csak akkor repülnek, ha nem fúj a szél, ezért tényleg csak akkor repülnek, ha nem fúj a szél.
Korábban csak negyven százaléknyi esélyt adott az indulásra a meteorológia, mert esőfelhőket láttak közeledni, de ennek ellenére közben azt mondták, hogy go, vagyis mehet.
A tegnapi visszafújás közvetlen oka, az üzemanyag áramlását szabályozó szelep meghibásodása volt. A mérnökök szerint a rakéta tegnap nem akart repülni, így nem erőltették a dolgot, viszont most egy boldog rakétánk van, és bíznak abban, hogy nem lesznek újabb gondok. Boldog a rakéta, az jó jel, reméljük.
Magyar idő szerint 13:05-kor nyílik az időablak, egészen háromnegyed négyig lesz lehetőség arra, hogy a pontos kilövési időpontot tologassák az indításért felelős szakemberek. Ha minden tökéletesen megy, akkor 13:05-kor (floridai idő szerint reggel 7:05-kor) kezdünk. Tegnap egy, a biztonsági zónába tévedő hajó, az erős szél, illetve az üzemanyagtartályok néhány szelepe szólt közbe, ma talán már nem lesz ennyi probléma.
Today's #Orion's launch weather forecast is 40% "go." Liftoff is set for 7:05a ET/12:05 UTC https://t.co/YKLRtyeBu7 pic.twitter.com/WEtffGLCXW
— NASA (@NASA) December 5, 2014