Index Vakbarát Hírportál

Füstölt bálnaheréből főznek sört Izlandon

2015. január 13., kedd 16:16

Sikerült kiakasztania a természetvédőket az izlandi Thorri fesztivál szervezőinek, a jeles esemény alkalmából ugyanis az egyik sörfőzde, a Stedji – aki az esemény egyik szervezője – füstölt bálnaheréből főzette az egyik sört, a Hlavur 2-t. Tőlük ez nem új dolog, már tavaly is árultak bálnahúst tartalmazó sört a Thorrin.

A Hlavur 2-vel az a baj, hogy a hosszúszárnyú bálna heréiből készítik, amit a környezetvédők még a legveszélyeztetettebb fajokat felsoroló vörös listán is szerepel. Az állatvédőket felbőszítette, hogy a sörgyár így próbálja reklámozni a haldokló izlandi bálnavadászipart.

Nem csak arról van szó, hogy egy gyönyörű, veszélyeztetett fajt becstelenítenek meg azzal, hogy marketingeszköznek használják a legintimebb testrészeit, hanem beintenek a természetvédőknek és azoknak, akik szeretik és tisztelik a bálnákat. Az épeszű emberek épp úgy nem rendelnének bálnaheresört, mint ahogy tigris-, elefánt- vagy orrszarvúheréből készültet se, és remélhetőleg az Izlandra látogatók olyan fogadtatásban részesítik majd, amilyet megérdemel.

– mondta a bálnavadászat-ellenes szervezet, a Whale and Dolphin Conversation szóvivője, Vanessa Williams-Grey.

A sörgyáros Dagbjartur Ariliusson azzal védekezett, hogy Izlandon engedélyezett a bálnavadászat, és a helyi hatóságok jól szabályozzák a halászatot. Ugyanakkor a helyi élővilág önfenntartó, tehát a halászattal nem pusztítják ki a bálnákat.

A kutatási eredményeink szerint az Északi-tenger környékén nem áll fenn a kihalás kockázata.

– mondta Ariliusson.

Rovatok