Index Vakbarát Hírportál

Nem elég két új bolygó? Itt van még három!

2015. január 19., hétfő 14:33

Három, a Földnél alig nagyobb bolygóra bukkant egy nemzetközi kutatócsoport a Kepler űrtávcső segítségével – írja az MTI. Erik Petigura, a Berkeley kutatója a Kepler-felvételek komputeres elemzése során vette észre a három bolygót. A bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy megjelent egy tanulmány, amely szerint két, eddig ismeretlen bolygó is lehet a Naprendszerben, a Plutó pályáján kívül.

Az EPIC 201367065 katalógusjelű csillag egy vörös törpe. Mérete és tömege nagyjából a fele a Napénak. Mivel csupán 150 fényévnyire található, az EPIC 201367065 a tíz legközelebbi, bolygórendszerrel rendelkező csillag közé tartozik. A három bolygójának átmérője 2,1-szerese, 1,7-szerese, illetve másfélszerese a Földének. A legkisebb, a csillagtól legtávolabb keringő bolygó az élhetőségi zónában van, vagyis a felszíni hőmérséklete nem zárja ki a folyékony víz jelenlétét.

A (kozmikus léptékben) kis távolság biztosítja, hogy a csillagászok tanulmányozhassák a bolygó légkörét, és megállapítsák annak összetételét. A kutatók mostantól más távcsövekkel, többek között a Hubble űrteleszkóppal folytatják a megfigyeléseket, hogy feltérképezzék a bolygók légkörének molekuláris összetételét.

A nitrogénből és oxigénből álló vékony légkör lehetővé tette az élet kifejlődését a Földön. A Kepler által eddig felfedezett bolygók többsége viszont vastag, magas hidrogéntartalmú légkörbe burkolózik. Ez az általunk ismert életformákkal összeegyeztethetetlen, de ki tudja – a természet tele van meglepetésekkel.

– mondta Ian Crossfield, az Arizonai Egyetem csillagásza, a tanulmány vezető szerzője.

Rovatok