Azt már korábban is megfigyelték, hogy a jegesmedvék szívesen szagolgatják egymás lábnyomait. Magányos lényként ők is szagmintákkal adnak hírt egymásról, de a hasonló életmódot folytató fajok többségénél annyival nehezebb a dolguk, hogy az ő élőhelyük annyira egyhangú, hogy nem sok helyre lehet az illatanyagot elhelyezni. Amíg a többi medvének például rendelkezésére állnak a fák és a kövek, amiket mind le lehet pisilni, vagy alaposan neki lehet dörgölőzni, a sarkkörön túl alapvető hiány van függőleges dolgokból. Ez a körülmény radikálisan felértékeli a lábnyomok jelentőségét.

Most az a sejtés igazolódott be, hogy a jegesmedvék nyomai szó szerinti „itt jártam” jelek, amelyek fontos kémiai információkat tartalmaznak. Hogy ezt bizonyítsák, alaszkai kutatók 203 jegesmedve lábszagáról vettek mintát, melyeket aztán szétküldtek az amerikai állatkertekbe. Mivel a fogságban élő medvék nehezen tudtak volna ellenállni a csábításnak, és szívesen végignyaldosták volna a fültisztító pálcákon lévő anyagot, ez azonban a fertőzésveszély miatt nem ajánlott, a mintákat medvebiztos fadobozba rakták.

Az eredmények egyértelműek: a hím medvéket sokkal jobban érdekli a nőstények szaga, mint a többi hímé. Különösen tavasszal van ez így, és főleg a termékeny időszakukban lévő lányok lábszaga izgatja fel őket. A társkeresésben tehát a lábszag kulcsszerepet játszik jegesmedvékénél.

A finom illat segít megtalálni a nőstényeket, akiktől aztán újabb, kellemes lábszagú medvebocsok születhetnek majd. Kivéve, ha a jégmező annyira elolvad, hogy az élőhelyek végképp elszakadnak egymástól, és a kifejlett példányok már nem tudják majd megközelíteni egymást. A végén mindenki ott marad a saját lábszagával, egyedül, az olvadó világban, míg meg nem halunk.