Index Vakbarát Hírportál

SpaceX: a műhold rendben, a rakéta a vízben

2015. február 12., csütörtök 10:19

Elindították szerdán Floridából a Nap kozmikus sugárzásának vizsgálatára készített amerikai műholdat, ugyanakkor a műholdat pályára állító rakéta fejlesztője, a SpaceX a múltkori sikertelen kísérlet után a kedvezőtlen időjárás miatt ezúttal meg sem próbálta a rakéta első fokozatát épségben visszairányítani egy tengeri platformra, írja az MTI.

A napviharok és napkitörések megfigyelésére szolgáló DSCOVR műhold fellövésére többszöri halasztás után került sor. Az amerikai kormányzat által finanszírozott berendezés - amelynek megépítését Al Gore volt alelnök kezdeményezte - a tervek szerint a Földtől mintegy 1,6 millió kilométeres távolságban állomásozik majd, és feladata az lesz, hogy megfigyelje a Nap sajátos sugárzási tevékenységét, szükség esetén pedig időben riasztást küldjön a Földre a várható időjárási nehézségekről. Gore is jelen volt a szerdai indításnál.

Landing on a stormy sea pic.twitter.com/7EY25g3IU5

— Elon Musk (@elonmusk) February 12, 2015

A korábbi halasztások egyik oka a magasabb légrétegekben uralkodó erős szél volt. Szerdára ez a probléma megszűnt, ugyanakkor az óceán erős hullámzása miatt a SpaceX magáncég úgy döntött, eredeti terveivel ellentétben nem tesz kísérletet arra, hogy épségben visszairányítsa a hordozórakétát a Földre. A rakéták visszanyerése és újbóli használata új lépcsőfokot jelenthetne az űrrepülésben, de ilyen manőver eddig még senkinek nem sikerült.

A SpaceX a Dragon teherűrhajó múlt havi elindítását követően sikeresen visszairányította ugyan a Falcon rakétát egy tengeri platformra, de a becsapódás túlságosan erős volt, és a hordozóeszköz darabjaira tört. A mostani rakétánál már kijavították a hibát, de a rakéta csak a vízfelszínre szált le, oda viszont szinte tökéletesen. Legalábbis ez derül ki Elon Musk, a cég vezérigazgatójának twitteres bejegyzéséből.

Rocket soft landed in the ocean within 10m of target & nicely vertical! High probability of good droneship landing in non-stormy weather.

— Elon Musk (@elonmusk) February 11, 2015

Rovatok