Index Vakbarát Hírportál

Üzenhetünk az idegen civilizációknak

2015. február 13., péntek 12:17

A SETI-n, vagyis az idegen civilizációk rádiójelei után kutató projekten dolgozó csoportok egy része az eddigi, passzív hallgatás után most taktikát váltana, és erős rádiójeleket küldene. Így lesz a SETI-ből (Search for Extraterrestrial Intelligence) METI, vagyis Messages to Extraterrestrial Intelligence, vagyis keresés helyett üzenetküldés a földönkívüli értelmes lényeknek.

A rádiójeleket a frissen felfedezett, potenciálisan Föld-szerű, vagyis az élet kialakulásához szükséges összes jellemzőt birtokló bolygókat tartalmazó csillagrendszerek felé irányítanák, hogy jelezzék, helló, itt vagyunk. Vannak azonban olyanok, akik szerint ez a lehető legrosszabb ötlet.

A mesterséges intelligenciától is tartó Stephen Hawking szerint például az emberiség jobban tenné, ha a lehető legnagyobb csöndben maradna, és nem hívná fel magára az olyan idegen létformák figyelmét, akik akár a csillagközi utazás technológiáját is ismerik. Szerinte egy ilyen faj látogatása nagyjából ugyanazt az eredményt hozná, mint amit Kolombusz utazása jelentett az amerikai őslakosoknak.

Az üzenetküldés ellenzői szerint egyelőre csak egy hangos, a fél évszázados hiábavaló hallgatózásba belefáradt, frusztrált kisebbség az, aki szerint érdemes lenne rádiójeleket küldeni a keresés helyett, a többség pedig ellenzi, hogy ilyesmibe fogjunk. Már csak azért is, mert a legközelebbi csillagrendszerben keringő bolygókhoz küldött üzenetnek is jó kilenc év kellene, hogy odaérjen.

Egy 2009-es felmérés szerint, amelyben azt kérdezték az emberektől, hogy milyen szöveget kellene küldenünk, a legtöbben egyszerű dolgokat válaszoltak. A többség szerint a „A Föld nevű bolygón élő emberek vagyunk”, a „segítsetek” és a „helló és üdvözlet” teljesen jó választás lenne.

Rovatok