Index Vakbarát Hírportál

Egy csiga harapja át a torkodat!

2015. február 18., szerda 16:23

A pókok elbújhatnak szégyenükben, mert a természet legerősebb biológiai anyaga már nem egy pókfonál, hanem egy nyálkás csiga foga. A kúpos héjú tengeri csiga (Patella vulgata) parányi fogaktól hemzsegő nyelvével kaparja le táplálékát a sziklákról, és ezzel vájja ki az üreget, ahol megtapad - írja az MTI.

A Portsmouthi Egyetem munkatársai megállapították, a szupererős csigafog titka abban rejlik, hogy az anyagban rendkívül vékony ásványi rostok tömörülnek nagyon szorosan. A tudósok szerint a felfedezés segíthet olyan, a korábbiaknál erősebb anyagok létrehozásában, melyekből repülőket, autókat, hajókat vagy akár fogtömést is lehet készíteni.

A goethit nevű vastartalmú ásványi rostok a fehérjeszövetet szövik át nagyjából úgy, ahogy a műanyag megerősítésére használ az ember szénszálakat. Maguk a csigafogacskák egy milliméternél is rövidebbek, ám a kutatók tíz kis fogat parányi kutyacsont alakúra reszeltek, hogy pontosan megmérjék az anyag szakítószilárdságát, vagyis azt, hogy mekkora erőnek képes ellenállni, míg el nem törik.

A minták középső része több mint százszor vékonyabb volt az emberi hajnál. A foganyag a tesztekben átlagosan mintegy öt gigapaszkál (GPa) erejűnek bizonyult, ami körülbelül ötször akkora, mint a legtöbb pókfonál ereje.

„Ez új erőrekordot jelent, aminek nagyon örültünk, mert a pókfonál hosszú évek óta csúcstartónak számított már. Még a legritkább pókfajokat is figyelembe vettük: kutatócsoportunk olasz tagja olyan egzotikus pókot talált, amelynek fonalának erőssége elérte a 4,5 GPa-t. A csigafog viszont ennél is többet bírt, öt GPa-t” – jelentette ki Asa Barber, a tanulmány vezető szerzője.

Ez az erő nagyjából akkora, mint amekkora a szén gyémánttá alakulásához szükséges a földkéreg alatt. „Úgy is el lehet képzelni, mintha egyetlen spagettiszál tartana meg 3 ezer fél kilogrammos cukorcsomagot” - mutatott rá a kutatás vezetője.

Rovatok