Index Vakbarát Hírportál

Rövidzárlat miatt áll a Curiosity

2015. március 4., szerda 10:10

Elromlott a Curiosity nevű Mars-járó robotkarja, jelentette be a NASA. Az amerikai űrhivatal szerint még február 27-én történt a baj, mikor az atommeghajtású rover épp kőzetmintát próbált gyűjteni a szomszéd bolygón.

A művelet során kapott jelzések szerint azonban átmeneti rövidzárlat lépett fel, és a rover irányítórendszerét úgy programozták, hogy ilyenkor a további sérülések elkerülése miatt azonnal kapcsolja le az adott alkatrészt – ez történt most is.

A NASA a vizsgálat idejére leparkolta a Curiosityt, és csak akkor indulnak tovább, ha kiderül, mi volt a hiba forrása. „Lefuttatunk néhány tesztet, mielőtt akár a kart, akár a robotot megmoccantanánk” – fogalmazott Jim Erickson, a rover egyik menedzsere.

A mintavevő kart eddig összesen ötször használták problémamentesen, ez volt a hatodik alkalom. Elméletileg az lenne a feladata, hogy a talajból kifúrt minták egy részét a rover belsejében elhelyezett elemzőkészülékekbe továbbítsa. A NASA szerint kell pár nap, míg kiderül, hogy használható marad-e az alkatrész, illetve hogy meg tudják-e javítani a földi irányítóközpontból. A közlemény szerint az átmeneti rövidzárlat nem minden alrendszernek okoz gondot, de vannak olyan alkatrészek, amelyeket ki kell iktatni, ha ilyesmi fordul elő a használatuk során, nehogy egy alrendszer a teljes rovert kiüsse.

Rovatok