Index Vakbarát Hírportál

Sikeres volt az óriásrakéta tesztje

2015. március 11., szerda 18:01

Sikeresen zárult a világ legnagyobb szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétájának első tesztje. A NASA és a rakétát gyártó Orbital ATK a cég Utah állambeli telephelyén, Promontoryban hajtotta végre a földfelszíni tesztet szerdán, magyar idő szerint 17:30-kor.

Maga a teszt mindössze pár percig tartott. Az 54 méter hosszú rakétát fektetve rögzítették a földhöz, begyújtották, és két percig hagyták égni. Közben persze megfigyelték a működését és rengeteg adatot gyűjtöttek a későbbi elemzéshez.

A rövid teszt jelentősége, hogy a most először kipróbált eszköz lehet majd a Space Launch System (SLS) rakétarendszer gyorsítórakétája. Az SLS egyelőre még csak terv, de a NASA elképzelése szerint 2030-ban ezzel küldenének majd embert a Marsra.

Nagyon tisztának tűnt, igazán izgatottak vagyunk. Nagyon szép eredmény.

– mondta Charles Precourt, az Orbital vezérigazgatója a sikeres teszt után, amely így nézett ki:

A gyorsítórakéták segítenek a menetsebesség elérésében a űrhajónak egy kilövés során, ha ez megvan, dolguk végeztével leválnak a járműről. A mostani, első földfelszíni tesztet még egy ugyanilyen fogja követni, a tervek szerint 2016 elején. Ha ez is sikeres lesz, akkor a gyorsítórakéta készen áll majd a repülős tesztekre az Orion űrkapszulával és annak rakétájával. 2018-tól indulnának a legénység nélküli tesztek, és ha minden terv szerint halad, 2021-ben repülhet az első ember az Orionnal.

Nem ez volt az első fontos eredmény mostanában az egyelőre még mindig elég scifiszerűen hangzó Mars-küldetés előkészítésében. Tavaly decemberben – második próbálkozásra – az Orion űrkapszulát is sikeresen tesztelték. A 2030-as Mars-küldetés előtt a NASA még egy, robotűrhajóval a Hold mellé vontatott aszteroidán végrehajtott emberes küldetéssorozatot is tervez. A 2020-as években ezek lennének azok a főpróbák, ahol a szakemberek és az űrhajósok tesztelhetnék a mostoha körülmények között végzett munkát.

Rovatok