Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan felébred a Philae űrszonda

2015. március 12., csütörtök 12:17

A 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököst kutató Rosetta űrszonda a Philae jeleit várja egy héten keresztül. Az Európai Űrügynökség szakemberei azt remélik, hogy akár már csütörtökön megérkezhet a jel a november óta alvó leszállóegységről.

A Philea novemberben landolt az üstökös egy árnyékban lévő felszínén, ahol rövid adatgyűjtés után napelemes tápegységei kimerültek. A Nap energiájára van szükség ahhoz, hogy felébredjen és elkezdjen kommunikálni az európai irányítóközponttal – írja az MTI. Mostanra került az üstökös a Naphoz olyan közelségbe, hogy a Philae ismét működőképes lesz, ezért a Rosetta kommunikációs berendezéseit bekapcsolták a jel fogására.

„A Philae jelenleg kétszer annyi napenergiát kap, mint múlt év novemberének végén” – idézte Stephan Ulamecet, a leszállóegység projektmenedzserét az Európai Űrügynökség honlapja. Az ESA szerint a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös, a nyomába szegődött Rosetta és a Philae jelenleg mintegy 320 millió kilométerre van a Naptól. „Valószínűleg még túlságosan hideg van ahhoz, hogy a leszállóegység felébredjen, de érdemes próbálkozni. A feltételek minden egyes nap elteltével javulnak” – mondta Ulamec.

Számos körülménynek kell megfelelni ahhoz, hogy a Philae ismét elkezdjen működni, és az irányítóközpont munkára bírja. Először is belsejének legalább -45 Celsius-fokos hőmérsékletűnek kell lennie ahhoz, hogy a robot felébredhessen téli álmából. Leszállási helyén csak csekély napfény éri a Philae-t, és a felszíni hőmérséklet jóval alacsonyabb, mint az eredetileg tervezett leszállóhely térségében. Ráadásul a leszállóegységnek legalább 5,5 watt energiát kell generálnia napeleme segítségével ahhoz, hogy felébredjen.

A Philae-t úgy tervezték, hogy 2014 novembere óta az összes létező napenergiát felmelegedésére használta fel – magyarázta Koen Guerts, az irányítóközpont szakembere. Amint érzékeli, hogy 5,5 wattnál több energiát kap, és belső hőmérséklete több mint -45 Celsius fok, felébred és megpróbálja feltölteni elemeit.

Amint eléri a szükséges feltöltöttséget, bekapcsolja adóvevőjét minden 30 percben, és várja a Rosettáról érkező jeleket. Ez nagyon alacsonyan feltöltött állapotban is lehetséges. „Jelenleg nem tudjuk, hogy felébredt-e. Ahhoz, hogy válaszoljon, be kell kapcsolnia jeladóját, ami csak többletenergia segítségével lehetséges” – tette hozz Guerts.

A szakemberek lehetségesnek tartják, hogy már felébredt téli álmából mintegy 500 millió kilométer távolságban a Földtől, de nincs elegendő "ereje" kommunikálni a Rosettával, 19 wattnyi energia szükséges ahhoz, hogy elkezdjen működni és helyreálljon a kétirányú kapcsolat.

Március 12. és március 20. között a Rosetta jeleket küld a leszállórobotra, és várja válaszát. A kapcsolat legvalószínűbben akkor jöhet létre, amikor az űrszonda pályája 11 alkalommal olyan kedvező pozícióba kerül az üstökösön lévő leszállóegység "nappali" idejét tekintve, hogy a Philae-t napfény éri, és napelemei ellátják energiával.

A Rosetta-misszió az ESA legnagyobb projektje, amelynek révén a tudósok bepillanthatnak a 4,6 milliárd éves Naprendszer kezdeteibe.

Rovatok