Index Vakbarát Hírportál

Sűrű ködben értek vissza az űrhajósok

2015. március 12., csütörtök 08:27

Földet ért Kazahsztánban csütörtökön egy Szojuz űrkabin, fedélzetén két orosz és egy amerikai űrhajóssal, akik hat hónapot töltöttek a Nemzetközi Űrállomáson.

Alekszandr Szamokutyajev, Jelena Szerova és Barry Wilmore tavaly szeptember 26-án indult el az űrállomásra, írja az MTI.

A visszatérő kabin a tudósítások szerint függőlegesen landolt a kazahsztáni sztyeppét borító sűrű ködben, Dzsezkazgan várostól délkeletre. A rossz látási viszonyok ellenére a segítők perceken belül a helyszínre érkeztek, és fél órán belül kiemelték a mikrogravitációban töltött hónapok alatt elgyengült űrhajósokat az űrkabinból.

Mindhárman jó állapotban voltak, és Szerova széles mosollyal fogadta, hogy a nulla fok alatti fagyos időben előmelegített ülésbe tették.

A Föld körül keringő ISS fedélzetén jelenleg három űrhajós dolgozik, s a legénység március 27-én egészül ki újabb három fővel, akik közül ketten - Scott Kelly és Mihail Kornyijenko - a tervek szerint egy egész évet töltenek majd az űrállomáson.

Rovatok