Index Vakbarát Hírportál

Mintha 15 paksi erőmű állna le

2015. március 16., hétfő 15:28

Pénteken napfogyatkozás lesz, de a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) felkészülten várja a napenergia-kiesést – írja az MTI. A cég hétfői közleménye szerint a hazai villamosenergia-szolgáltatást valószínűleg nem veszélyezteti közvetlenül a napfogyatkozás: csak ott van szükség nagyobb beavatkozásokra, ahol sok napelemtelepet működtetnek. Ugyanakkor

a jelenség akár 30 gigawatt villamosenergia-kieséssel járhat; ez a paksi erőmű kapacitásának 15-szöröse.

A március 20-i napfogyatkozás mértéke Magyarországon legfeljebb 60 százalékot ér el a csúcsponton; a Hold ekkora részét fogja kitakarni a Napnak. A jelenség Budapesten délelőtt 9:39-kor kezdődik és 11:59-ig tart, a csúcspontja 10:48-kor következik be.

A Mavir szerint az európai rendszerirányítók felkészültek a nehézségekre: növelték a gyorsan mozgósítható tartalék kapacitások mértékét, megvizsgálták a szabályozási lehetőségeket és szükség esetén készen állnak egymás segítésére. Megerősített ügyelet lesz: a szakemberek kora reggeltől a napfogyatkozás végéig folyamatos telefonkapcsolatot tartva felügyelik majd az energiaellátás biztonságát.

A napfogyatkozás várható hatásainak modellezéséhez több számítást is végeztek. A sötétedés mértéke ugyan elmarad az 1999-es teljes napfogyatkozásétól, a várható hatások kezelése most mégis komolyabb feladatot jelent. Akkoriban ugyanis

az európai villamosenergia-termelés 0,5 százaléka érkezett a napelemekből. Ma már 10,5 százaléka.

A napfogyatkozás elsősorban Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország energiaellátását érintheti, mivel itt van a legtöbb napelemtelep. Európa 90 gigawattnyi fotovoltaikus, azaz napelemes villamosenergia-termelő kapacitással rendelkezik; ezeknek a harmada eshet ki a napfogyatkozás idején.

A szakértőknek a jelenség ütemét is figyelembe kell venniük. A napnyugta és a napfelkelte – és ezzel párhuzamosan egy napelem termelésének csökkenése vagy növekedése – viszonylag lassú folyamat, de a napfogyatkozás idején a változás sokkal gyorsabban történik.

Az MTA is felkészült

A napfogyatkozás megfigyelésére a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) bemutatót szervez Széchenyi téri székháza előtt. A parkolóból szakemberek által kezelt, speciális napszűrőkkel felszerelt teleszkópokon keresztül követhető lesz a jelenség. A rendezvényt pénteken 9 és 13 óra között tartják.

A megfigyeléshez szükség van védőfelszerelésre, a szervezők a helyszínen biztosítanak speciális, napfogyatkozás-néző szemüvegeket. A Magyar Csillagászati Egyesület bár számos ponton állít majd fel az országban a megfigyelésre alkalmas távcsöveket és standokat, védőszemüveget csak itt adnak, ilyesmit külön nem forgalmaznak, érdemes ezeket szakboltban beszerezni. A szakemberek figyelmeztettek, hogy

távcsővel vagy a fényképezőgép keresőjével soha nem szabad a Napba nézni, mert megfelelő szűrő nélkül ez súlyos látáskárosodást okozhat.

Az MTA nagytermében két csillagászati ismeretterjesztő előadást és egy élő tudósítást is megtekinthetnek az érdeklődők. Az élő tudósítást a Feröer-szigetekről közvetítik, mivel ez a teljes napfogyatkozás sávjába esik. Az előadások ingyenesek, de a korlátozott számú férőhely miatt érdemes időben regisztrálni. A tudósítás és az előadások rossz idő esetén sem maradnak el.

Rovatok