Index Vakbarát Hírportál

Jégcsillanások lehetnek a Ceres fényes foltjai

2015. március 19., csütörtök 15:09

A NASA Dawn űrszondájának legújabb képei alapján úgy gondolják a tudósok, hogy a februári felvételek fényes pontjai a Nap által felmelegített, felszín alatti jég kitörését jelezhetik.

A szonda több szögből is lefényképezte a törpebolgyót, a foltok pedig még akkor is látszódnak, amikor a forgása miatt egészen a szélére kerülnek. Az, hogy ilyenkor nem takarja el őket a kráterek pereme, arra utal, hogy viszonylag magasra emelkednek ki a felszínből.

Mivel hajnalban fényesebbek a foltok, mint naplementekor, a Napnak fontos szerepe lehet a létrejöttükben. A tudósok szerint például elképzelhető, hogy a közvetlenül a felszín alatt található jégréteget melegíti fel, ez törhet ki oszlopszerűen a kráterekből.

A Ceresnek legalább a negyede jég lehet, ami több, mint a legtöbb aszteroida esetében. A Dawn űrszonda fő célja éppen az, hogy ennek a jégnek az elhelyezkedését és felszínformáló szerepét közelebbről megvizsgálja. Az egyik feltételezés szerint a jeget egy nagyon vékony földréteg borítja, ez alól törhet fel a jég a kriovulkánokból a Ceres belső nyomásainak hatására.

A Dawn március 6-án állt a Ceres körüli pályára. Most éppen újra az aszteroida irányába tart, amint közelebb ér, az új képekről kiderülhet, hogy változott-e a felszín, vagyik valóban folyik-e aktivitás a Ceresen.

Rovatok