Bálint Györgyöt egy időben mindenki ismerte, ha máshonnan nem, hát a tévéből, mint a jóságos kertészt, aki ha azt mondja, metszeni kell, hát metszeni kell, nincs mese. Biztos sokan sejtették, hogy Bálint gazda belenőtt a kertészkedésbe; azt már nem biztos, hogy ennek az volt a módja, hogy apja jól menő zsidó gazdálkodó volt, amíg el nem vették földjét, birtokát, majd családja életét. Amíg hirtelen nem voltak már eléggé magyarok, úgy tűnt, a falujukban legalábbis tisztelik őket, apjáról hosszú évek után is mesélték, hogy gépkocsi-tulajdonosként is milyen emberségesen viselkedett; a T-Ford után Chryslerük lett, azzal vitte orvoshoz, akit csak kellett, a legszegényebb embert is.

A jómódú, kétlaki életet élő, vidéki zsidó családról én is hallottam egy-két anekdotát, ismerős vagyok a Gyöngyös melletti faluban, ahová valók, de azt például nem tudhattam, hogy Bálint György munkaszolgálatosként úgy meglovagolta a rossz lovat, hogy a nyilas keretlegények között is lett némi respektje, talán éppen annyi, hogy nem lőtték bele egy gödörbe.

Sztálingrádért fussatok! Sztálingrádért feküdjetek a földre!

– ordították máskülönben a munkaszolgálatosoknak. Ez már a vele készült életútinterjúból derül ki, de mostantól sok mást is megtudhatnak róla: kedden élesedett ugyanis egy új oldal, a Visszaemlékezések.hu, ahol a Bálint gazdáén kívül most további 26 életelbeszélést olvashatnak az 56-os Intézet jóvoltából.

A Fidesz által kevésbé favorizált (ez egy határozott understatement) közelmúlt-történeti kutatóintézet állami támogatások nélkül is létezik. „Ti még vagytok?” – kérdezte néhány éve egy államtitkár a hangjában némi meglepődéssel; de ez nem a Rainer M. János vezette kutatóhelyről állít ki bizonyítványt, ők továbbra is sok izgalmas dolgot csinálnak. Most éppen a jobboldal szocializmus alatti, korábban szinte teljesen feldolgozatlan sorsát feltáró kutatássorozatot fejeztek be, és indították most el a Visszaemlékezéseket.

Az előzmény, hogy már a kilencvenes évek óta szisztematikusan készítettek részletes interjúkat '56-os szereplőkkel, és olyanokkal, akik nem feltétlenül a forradalomban tűntek ki, de valamilyen módon érdekesek a korszak egésze szempontjából. Mostanáig ezernél is több, az oral history körébe sorolható visszaemlékezés gyűlt náluk össze, ezek közül lett most publikus néhány – és a gyűjtemény a jövőben remélhetőleg gyarapodni fog. Nagyon különböző személyiségek, sorsok, múlthoz való viszonyok jelennek meg az interjúkban: a rendszerváltás után éppen az 56-os Intézetben dolgozó Gyenes Judith (Maléter Pál özvegye) és a Kádár-rendszerrel minimális kompromisszumokat sem kötő, következésképpen rendszeresen pszichiátrián kezelt, minden eszközzel tönkretenni próbált Pákh Tibor ugyanúgy ott van az interjúalanyok között, mint a Beszélő-alapító Nagy Bálint, vagy a tőlük nagyon eltérő indíttatású, illegális kommunistából örökös Nők Lapja főszerkesztővé váló Németi Irén, és az Élet és Irodalom közelmúltban meghalt hajdani szerkesztője, Faragó Vilmos.

Az eredeti interjúk a műfaj sajátosságaiból adódóan a hétköznapi olvasó szempontjából általában rettentően hosszúak, ezekhez képest a honlapra szerkesztett és jelentősen rövidített verziók kerültek fel. De vannak (ide sajnos beilleszthetetlen, az oldalon természetesen meghallgatható) hangrészletek is, meg szorosabban-lazábban kapcsolódó fotók és filmrészletek. Szóval az oldal annak is érdekes, akinek nincsen semmi komolyabb tudása a korszakról, történelemtanításban is biztos, hogy jól használható, de persze annak is, akit a konkrét visszaemlékezés érdekel, vagy éppen az, hogy hányféleképpen lehet a megélt életből valahonnan valahova tartó történet – hol szikárabb, hogy színezettebb, az elbeszélőtől függően.

Pluszban izgalmas, hogy nemcsak külön-külön lehet végigbogarászni a személyes történeteket, hanem egyes fogalmakra is rá lehet menni, és megnézni azt, hogy hány interjúban és hogyan jön elő mondjuk Trianon, az államosítás, vagy éppen a szerelem, esetleg a privát szféra átpolitizálásának témája.

Nézegessék az oldalt (ahogy a másik hasonló kezdeményezést, az MTA Szociológiai Kutatóintézetében született 20. század hangja archívumát is), találják meg akár, hogy mi a köze Bálint Györgynek egy huszár főhadnagyhoz (elég sok). Még jobb: beszélgessenek, kérdezzék a szüleiket, nagyszüleiket, vagy éppen saját magukat: mi volt velük, hogy élték meg a fiatalabb éveiket, és hogyan emlékeznek vissza most. Ismerjék meg egymást, amíg lehet, hátha érdemes.