Index Vakbarát Hírportál

Kezdenek felkészülni a Mars-utazásra

2015. március 27., péntek 22:26

Helyi idő szerint péntek éjjel egyéves küldetésre indult az orosz Mihail Kornyijenko és az amerikai Scott Kelly a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a kazahsztáni Bajkonurból - írja az MTI. A Szojuz-TMA-16M űrhajó parancsnoka, Gennagyij Padalka volt, és a hatórás utazást követően szombaton hajnalban érkeznek meg az űrállomásra.

Az asztronauták általában csak fél évig maradnak fent a Nemzetközi Űrállomáson, de Kornyijenko és Kelly erre rádupláz, küldetésük tervezett vége 2016. március 3-án lesz. Ez idő alatt 19 orvosbiológiai kísérletet fognak elvégezni.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint az 1986-tól 2001-ig működő Mir orosz űrállomáson dolgoztak utoljára egy teljes évig űrhajósok.

A szakemberek azt várják, hogy az egy évig tartó űrutazás részvevői új ismeretekre tesznek szert az emberi szervezet alkalmazkodásának dinamikájáról a súlytalanság feltételei között. Az információkat a hosszú távú űrrepülések, így a Mars-expedíció előkészítéséhez fogják felhasználni.

Szeptemberre várják az ISS-re Sarah Brightman angol énekesnőt, aki ott 10 napot fog űrturistaként eltölteni.

Rovatok