Észrevehető változásokon megy át Magyarország éghajlata, derül ki a meteorológiai szolgálat egy unalmasnak tűnő módszertani közleményéből. A globális felmelegedés kettős hatással jár: a nyár egyre melegebb, a tél viszont hidegebb. Mit gondol, tényleg kiszárad az ország? És azt hitte volna, hogy a klímaváltozás nem egyformán hat Kelet- és Nyugat-Magyarországon?
Látszólag érdektelen közleményt adott ki csütörtök délután a meteorológiai szolgálat egy látszólag érdektelen módszertani változásról. Valójában azonban egy igen fontos dolgot jelentettek be, és egyben néhány igen látványos térképen és grafikonon mutatják meg, milyen hatással van (volt) Magyarországra a globális felmelegedés az utóbbi évtizedekben.
Ha csak annyit olvas, hogy Átállás az 1981-2010-es éghajlati normálra, ugye ön se jön jobban izgalomba, mint egy egykori Baumag-károsult, aki a fia biztatására mostanában Quaestor-kötvényekben tartotta megtakarított pénzét? Engem is csak az érdekelt, amikor megláttam a meteorológiai szolgálat honlapján ezt a közleményt, hogy vajon mi a frászról is álltunk át, csak nem egy kommunista 1951-1980-as normál volt eddig a normál – jelentsen egyébként ebben az esetben bármit is a normál.
Aztán pár perccel később úgy éreztem magam, mint egyszeri hatodikos koromban az úttörőtábor lányzuhanyzójának kulcslyukánál: milyen jó, hogy kíváncsi voltam! (És most nem is förmedt rám két perccel később a KISZ-vezető.)
Egy-egy terület éghajlati sajátosságait – a nemzetközi irányvonalaknak megfelelően – 30 éves időszakok alapján jellemzik, ezt nevezik éghajlati normálnak. A harminc év elég hosszú ahhoz, hogy egyes kiugró értékek a statisztikát ne torzítsák. Az éghajlati normál felhasználásával határozzák meg a meteorológusok a hazánk területén, az egyes településeken megszokottnak mondható éghajlati jellemzőket. (Forrás: met.hu)
A közleményből egyrészt megtudtam, hogy csak tíz évet ugrottunk. Eddig az 1971-2000-es normál volt a normál, mostantól meg ugye ez a 81-10-es idősáv a normál (hogy mi maga a normál, azt itt jobboldalra pillantva el is olvashatja). De ami ennél fontosabb, az, hogy mi is derül ki ebből az egészből Magyarország időjárásáról.
Ha elolvasta ezt itt jobbra, akkor most már tudja, hogy valójában két harmincéves időszakról beszélünk (amelyekben van húsz évnyi átfedés), amelyek alapján meg lehet mondani, hogy milyen hazánkban az átlagos időjárás, mikor és hol van a legmelegebb, leghidegebb, melyik a legszárazabb hónap, satöbbi, satöbbi. És a két periódus (a két normál) összehasonlítása azt is megmutatja, hogyan hat az ország éghajlatára a globális klímaváltozás (lánykori nevén globális felmelegedés).
Mindezt szerencsére ezt nemcsak leírták, hanem roppant látványosan szemléltették is. Mutatom és írom, mik az összehasonlítás legfontosabb tanulságai.
És akkor most nézzük pontonként.
Méghozzá a tíz év alatt 0,32 Celsius-fokkal.
Abban nincs változás, hogy továbbra is a július a legforróbb, aztán jön az augusztus és a június, utánuk a május és a szeptember (ebben az öt hónapban az átlagot meghaladó volt a felmelegedés). A leghidegebb még mindig a január, enyhébb a december és a legenyhébb téli hónap a február. Viszont a tizenkét hónapból tízben (ezen belül öt hónapban jóval) melegebb, kettőben kicsivel hidegebb lett.
Mint látható, a nyári forróság intenzívebbé vált: júliusban kiugróan, 0,73 Celsius-fokkal nőtt az átlaghőmérséklet, augusztusban 0,58 fokkal (csak júniusban volt fél fokosnál kisebb a felmelegedés). A télhez közelítve egyre enyhébb az ősz, viszont a három téli hónapból kettőben hidegebb lett.
A laikusok azt hihetnék (ahogyan hittem én is), hogy nem vagyunk nagy ország, legalábbis nem annyira, hogy egy felmelegedésből ne egyformán jutna Kőszegnek és Szegednek.
De a laikusok tévednének.
Nézzék csak.
A nyugat-magyarországi régiókban, az alapvetően hűvös éghajlati körzetekben láthatóan nagyobb a felmelegedés hatása, mint az alapból melegebb, napsütéses órák számában jóval előrébb járó alföldi térségekben. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy ahogy haladunk kelet felé, egyre kisebb a klímaváltozás hatása (bár ez az észak-alföldi megyékre, a Nagykunságra és a szabolcsi, nyírségi tájra kevésbé igaz, mint a dél-alföldi régióra vagy a Bükk és a Zemplén térségére).
Igaz, a változás különbsége nem jelentős: látható a skálán, hogy tized- és századfokok alapján készültek a színkódok, és a legjobban, illetve legkevésbé melegedő térségek között is csak 0,06 Celsius-fok a különbség. Érdekes, hogy a fővárosban a pesti oldal egyes részein enyhén nagyobb hőmérséklet-növekedést regisztráltak, mint a budaian. A legnagyobb felmelegedés nagyjából a Győr-Csorna-Kapuvár tengelytől északnyugatra fekvő kisalföldi régióban, főleg Mosonmagyaróvár térségében látható.
A laikus abban is téved, hogy azt hiszi, az ország elsivatagosodik, azaz egyszer lesz melegebb és szárazabb. Az 1971-2000 közötti időszakban ugyanis valójában kevesebb csapadék hullott, mint az 1981-2010-es időszakban. A különbség nem is kicsi, több mint 3 százalék.
A csapadék viszont láthatóan erős ingadozással növekszik: öt olyan hónap volt, amikor kevesebb eső/hó esett, és hét olyan, amikor több.
Annyiban helytálló a felmelegedés és a száradás közötti kapcsolat feltételezése, hogy a legjobban melegedő július, valamint a szintén erősen melegedő őszi és tavaszi hónapok hozták a kevesebb csapadékot, és több volt a csapadék például a tíz év alatt hidegebbé vált februárban és decemberben. Viszont a szintén sokat melegedett augusztusban és szeptemberben is jóval több volt az eső, mint az előző periódusban.
Az is látszik, hogy jóval nagyobb a változás mennyiségében is a kilengés: három hónapban is tíz százalékot meghaladó a csapadékmennyiség növekedése, de volt olyan hónap is, amikor több mint 3 százalék volt a csökkenés. Mindezek miatt a Legszárazabb Hónap vándorserleget az előző ciklusban még csak harmadik január elvette a februártól. A legcsapadékosabb június maradt, a harmadik helyezett augusztust viszont nagyon megközelítette a szeptember.
És aki azt érzi, hogy november többek között azért az év legpocsékabb hónapja, mert folyton esik, az jó nagyot tévedett.
Pedig ez is logikus lenne.
Valójában azonban a három területből, ahol csökkent az éves átlagos csapadékösszeg normál értéke, csak egy van, ahol melegebb is lett: ez a nyugati országrész, Zalaegerszeg, Hévíz és Körmend környéke. A másik két száradó térségben egyébként nincs benne a korábban már elsivatagodástól féltett Homokhátság: az egyik Budapesten és környéke, a másik Dombóvár térsége.
Az is látszik, hogy a Tisza térségében, illetve vízgyűjtő területén nőtt legnagyobb mértékben a csapadék mennyisége. Ezen belül egyrészt a Bükk és Zemplén térségében, másrészt Szolnok környékén lett csapadékosabb az időjárás, valamint Debrecen-Nyíregyháza térségében. Illetve van egy kisebb terület a Dél-Alföldön, Mórahalom és Tompa térségében, ahol az éves 3,2 százalékos átlagot nagyjából kétszeresen, legalább 6 százalékkal nőtt a csapadékmennyiség. Igaz, ezek a területek eleve sokkal szárazabbak, mint például a nyugat-dunántúli Alpokalja, így itt egy nagyobb százalékos növekedés nem feltétlenül jelenti azt, hogy abszolút értékben is több volt az eső vagy a hó.