Az oktatásügy nálunk a helyi politika terepe, melyben a hatalmi érdekek a meghatározóak, szakmai megfontolásoknak a rendszer teljes átszabásánál volt a legkevésbé hely. Györgyi Zoltán az állami Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szerdai konferenciáján beszélt arról, hogy nézett ki „helyi szemüvegen keresztül” az oktatási rendszer fideszes átszervezése. A legjellemzőbb talán, hogy bár az oktatási államtitkárság támogatta az erről szóló kutatást, a kiválasztott kistérségek majdnem felében mégsem vállalták, hogy válaszolnak a kérdésekre.

Abszurd helyzetek

Az OFI kutatásának eredményei nem feltétlenül meglepőek azoknak, akik jártak már magyar iskola környékén, de fontos, hogy az oktatáspolitika állami háttérszervezete igyekszik dokumentálni, mi történik helyben, távol a politikai centrumokban meghozott döntésektől; és erről még kritikus megállapítások is elhangoznak.

Györgyi Zoltán arról beszélt, hogy az iskolák bizonytalanságtól félve várták az új oktatási rezsimet, ami a többségüknek államosítást jelentett. Voltak olyan helyek is, ahol megkönnyebbülés volt, hogy a korábbi fenntartóval együtt megszabadulnak az önkormányzat és az iskola közötti konfliktusoktól, és azt remélték, hogy pénzügyileg is jobb helyzetbe kerülhetnek, de legalább ennyire volt jellemző a menekülési útvonalak keresése, hogy hogy úszhatnák meg az új gazdát.

A kutatóknak válaszoló iskolákból arról számoltak be, hogy a működtetésről való döntés idején (amikor az volt a kérdés, hogy például a finanszírozás marad-e az önkormányzatnál) teljesen sötétben tapogatóztak. Információ és időhiány miatt csak irracionális döntéseket lehetett hozni: még az önkormányzatok sem tudták pontosan, hogy mennyibe fájt nekik összesen az iskolafenntartás.

Az abszurd helyzetekre példa, hogy akadt település, ahol csak egy nappal az önkormányzati döntés előtt tudták meg, mivel járna számukra a működtetés megtartása vagy átadása. Ilyen körülmények között szó sem lehetett valódi szakmai érvekről, a döntést politikai érdekek határozták meg. Az egyik fő szempont a helyi oktatási ügyekben egyébként is az szokott lenni, hogy a helyi elit gyerekei hova járhatnak.

A kisebb településeken általában nem volt a gyakorlatban más lehetőség, mint az államnál maradni. A KLIK-es iskolákban azonban „az átvétel óta sem rajzolódtak ki az új működtetés előnyei” — mondta Györgyi Zoltán. A kutató úgy látja, nem látszik a stratégia, nem történtek érdemi lépések a fejlesztésre, ahogy például az iskolák közötti színvonalkülönbségek csökkentésére sem - pedig tudjuk, hogy a magyar oktatási rendszer nemzetközi összehasonlításban is egyenlőtlen, a hátrányokat az iskola csak továbbnöveli.

A helyi oktatásügyben sok múlik a helyi KLIK-en, és ebben nagy a szórás; ahol hiteles a vezető, a korábbi személyi-szakmai kapcsolatok is könnyebben továbbműködhetnek. Mivel csak a rendszer napi üzemeltetésére van energia, a komolyabb konfliktusok is elmaradtak egyelőre, de ahogy a csökkenő gyerekszám miatt egyre több intézményt kell majd bezárni vagy összevonni, ezek is robbanhatnak — hangzott el.

A délutánig tartó iskola nem segít a tanulásban

Hasonló a diagnózis a délután négyig tartó iskola gyakorlati megvalósulása kapcsán. Ahhoz képest, hogy az első hírek a kötelező délutáni foglalkozásokról mennyire sokkolták a tanárokat és a szülőket, mostanra kiderült, hogy a gyakorlatban elég mérsékeltek a hatások.

A konferencián erről előadó Berényi Eszter által idézett tanári vélemény szerint majdnem csak adminisztratív a változás: míg korábban a szülőnek azt kellett kérnie, hogy a gyereke bent maradhasson, most fordított a felállás. Vannak iskolák, ahol szinte biztatják is a szülőket, hogy adjanak be felmentési kérelmeket, de általában is jellemző, hogy a délutáni programot úgy próbálják megoldani, hogy az ne jelentsen pluszköltséget a KLIK számára.

Bár volt egy szerény növekedés a délutáni foglalkozásokat igénybe vevő gyerekek számában, az iskolák többnyire a már meglévő programjaikhoz igazították a kínálatot. Ez így nagyon más, mint a követendő példaként emlegetett angol „Every Child Matters” (Minden gyermek számít) program, ahol valóban új tanulási és szabadidős lehetőségeket teremtettek - és ennek az eredményei ott már a tanulásban is látszódnak.

A konferenciaelőadásokból azonban úgy tűnt, hogy nálunk gyakorlatilag csak arról van szó, hogy alapesetben kötelezővé tették a hagyományos napközit. A kutatásban megkérdezett gyerekek ezt hasonlóan látják: szerintük nem rossz, hogy otthon már nem szokott lenni leckéjük, és persze az is jó, hogy együtt vannak a suliban a barátaikkal, de tanulásra nem túl ideális a napej, és kicsit sok benne az unatkozás is.

A tanárok is úgy látják, hogy a délutáni iskola tanulásra, készség-, és kompetenciafejlesztésre nem igazán jó. „A gyerekek a délutáni tanulószobában jó esetben a feladatértelmezésben kapnak segítséget” — mondta Imre Anna. Ez azoknak a gyerekeknek, akik ezt otthon nem kaphatják meg, valami, de az érdemi fejlesztéstől nagyon távol áll. A délutáni suli a valóságban inkább csak felügyelet, méghozzá - a felsőbb évfolyamokon - egyre inkább a hátrányos helyzetű gyerekeké. Míg ötödikben még sokan maradnak bent délután, a középosztályi szülők egyre inkább különórákra viszik a gyerekeiket; nyolcadikban pedig már alig valakit lehet bent tartani.

Úgy tűnik, az oktatási reform nem rombolta le a fennálló viszonyokat, de az állami kézbe vétel és a központi szabályok bevezetése nem is hozta a várt eredményeket. A felülről hozott szabályokba az iskolák jobb híján leginkább beletörődnek — az egyre rosszabb mutatókat produkáló magyar oktatás előrelépéséhez ez nagyon kevésnek tűnik.