A Kepler-űrtávcső eredetileg azért épült, hogy a Földhöz hasonló exobolygókat tanulmányozza. Miután a távcső második lendkereke meghibásodott, és nem tudták megjavítani, többé nem tudták az eredeti célra használni. Eleinte úgy tűnt, a Kepler már soha nem lesz a régi önmaga, de a K2 küldetés eredményei azt bizonyítják, hogy az űrtávcső közben igen sokoldalú obszervatóriummá változott.

A Kepler 2014-15 telén a Vízöntő csillagkép felé fordult; arra, amerre a Neptunusz is látszott az égen. A távcső 70 napon át nyomon követhette a bolygót és a holdjait, ami rekordnak számít; ilyen hosszú folyamatos adatsort még sosem készítettek a Naprendszer külső bolygóiról. A felvételekből a NASA közzétett egy rövid videót, bemutatva a Neptunusz útját a csillagok között.

A Kepler 2014 novembere és 2015 januárja között összesen 101 580 felvételt készített az égboltról. A Neptunusz a 15. napon lépett be a látómezőbe, miközben legnagyobb holdja, a Triton szorosan kerülgette. A 24. napon egy másik, kisebb hold, a halvány Nereida is beúszott a képbe. Eközben számos, hozzánk közelebbi kisbolygó is átszáguldott a látómezőn.

A Neptunusz látszólagos imbolygása a felvételen valójában a Kepler Nap körüli mozgásából adódik. Ahogy az űrtávcső halad a pályáján, a háttércsillagokhoz képest közelebb lévő bolygóra folyton változó irányból lát rá.

A Kepler hátránya a megfigyelés során előnnyé vált. Az űrtávcsőnek a Neptunusz túl kicsi és fényes lenne; a felvételen is látható, hogy a Neptunusz, ami egyébként fél pixelt töltene ki, itt több pixelesre folyik szét. Ez valójában hasznos, mert így meg lehet őrizni az összes beérkező fényt róla. A precíz fényességméréssel új tudományos vizsgálatokra is lehetőség nyílik; akár a bolygó belsejébe is belenézhetünk.

A gázbolygókban ugyanis, hasonlóan a csillagokhoz, a hanghullámok is továbbterjedhetnek. Globális hullámok esetén a Neptunusz teljes korongja nagyon kis mértékben tágulhat és szűkülhet; a Kepler ennek a fényességváltozásait is észlelheti. A hullámok terjedése sokat elárulhat az égitest belső szerkezetéről. Ilyen oszcillációkat a Jupiteren már kimutattak, de jégóriásoknál még nem.

Az űrtávcsővel nemcsak a bolygót, hanem a holdjait is megfigyelhetik, így végre kiderülhet például, hogy a Nereidának mennyi a forgási periódusa; egyelőre még ezt sem tudjuk pontosan.