A füves, erdős terület lehetett az őskígyók elsődleges élőhelye – állapította meg egy minden eddiginél részletesebb paleontológiai kutatás. A Yale Egyetem szakértői átfogó elemzést készítettek a hüllőkről, hogy ebből ismerhessék meg a kígyók kialakulásának őstörténetét. Szerintük az őskígyók éjjeli állatok lehettek, és még használhatták a nyomi kis hátsó lábukat is.

Ez a kígyók ősének első, átfogó rekonstrukciója. Úgy véljük, a kígyók legutolsó közös őse éjszakai életet élt; lopakodva vadászott viszonylag nagy testű állatokra a déli félteke őserdeiben.

– mondta Allison Hshiang, a tanulmány egyik szerzője.

Annak ellenére, hogy a kígyókból több mint 3400 fajtát ismerünk, és a legkönnyebben felismerhető élőlények közé tartozik, még ma is keveset tudunk az eredetükről. A Yale kutatói elemezték a kígyók genomját, a ma élő kígyók anatómiáját, és összevetették az eredményeket a fosszíliák vizsgálataiból származó adatokkal.

A kutatók ezután elkészítették a kígyók családfáját, amin a ma élő és a már kihalt példányok is szerepelnek. Az elemzés azt mutatja, hogy a mai kígyók őse már elveszítette a mellső lábait, de a csökevényes hátsókat még nem; sőt, kifejlett bokájuk és lábujjaik is lehettek. Az őskígyó valószínűleg már a szárazföldön növesztette a végtagjait, nem a tengerben.

Az őskígyóról feltételezik, hogy széles ívben kanyargott, és a tűhegyes fogaival kapta el az áldozatát, amit utána egészben nyelt le. Hátborzongató – szerencsére mindez 128 millió éve történt, nagyjából a korai kréta kor idején.

A tanulmány vezető szerzője, Jacques Gauthier szerint nem véletlen, hogy az emberek ösztönösen felfigyelnek a kígyókra; ez mind a kígyók, mind az ember fejlődéstörténetével kapcsolatban érdekes kérdéseket vet föl. Vajon mi történhetett az ősemberekkel és az őskígyókkal, aminek a hatására évmilliókon át tovább örökíthették a veszélyérzetet?