Index Vakbarát Hírportál

Minden eddiginél nagyobb ékszerteknőst fogtak Pesten: 2,8 kilós!

2015. május 27., szerda 17:06

Rekordméretű ékszerteknőst fogtak be a budapesti Naplás-tóban, ahol hetek óta folyik a csapdázásuk. A cél, hogy az Amerikából behurcolt fajok eltávolításával visszaadják eredeti élőhelyét az őshonos mocsári teknősnek.

Hüledezve számoltunk be a kapitális, 1,4 kilogrammos ékszerteknősről, amit a Dunából fogtak ki pár napja. Hát tessék, most itt egy példány, amely ennél jóval nagyobb. Hogy egész pontosak legyünk:

kétszer akkora!

Egy 2,8 kilós ékszerteknősről van szó, mely amúgy egy kilósra nő meg.

Ezt is Budapesten fogták ki, a főváros legnagyobb tavából, a XVI. kerületi Naplás-tóból. Itt egy elég profi mezőőrség működik már jó ideje, melyet három szomszédos kerület tart fenn, s akik most többek közt azt kapták feladatul, hogy csapdákkal fogják be az ékszerteknősöket.

Ez a faj ugyanis nem őshonos Magyarországon, viszont, mint a mellékelt ábra is mutatja, prímán megélnek a szabadon engedett példányaik. Olyannyira, hogy kiszorítják élőhelyükről az őshonos mocsári teknősöket.

Az ékszerteknősök feltehetően nem szaporodnak szabadon Magyarországon – legalábbis egyelőre nem találták bizonyítékát –, mert túl hideg az éghajlat a tojásaik kikeléséhez. Ez azt jelenti, hogy minden szabadon élő példány egykor díszállat volt, amit szabadon engedtek.

Sajnos, ha nem is tudnak szaporodni, mégis problémát okozhatnak, hiszen akár ötven évig is elélnek, ami azért elég hosszú idő ahhoz, hogy érzékeny károkat okozzanak a mocsári teknősöknek. És hogy mivel? Bármilyen furcsán hangzik, nem csak a táplálékot eszik el előlük.  Leginkább azzal ártanak nekik, hogy kiszorítják őket a napozóhelyekről, de feltételezik, hogy olyan kórokozókat is hordoznak, amelyek ellen nem védettek a mocsári teknősök.

Ezért is fontos, hogy 

megunt teknősünket soha ne engedjük szabadon a természetben!

A dologban a legszomorúbb, hogy míg nálunk a mocsári teknős a fenyegetett faj (védett, eszmei értéke 50 ezer forint!), Amerikában viszont egyre kevesebb a szabadon élő ékszerteknős, mert az állatkereskedők befogdossák őket.

A képeken látható, rekorder példány amúgy nem a gyakoribb vörösfülű alfaj, hanem egy sárgafülű ékszerteknős, mely a többi csapdába esett társával együtt hamarosan az Állatkertbe kerül majd.

Rovatok