Index Vakbarát Hírportál

Visszaérkezett három űrhajós az űrállomásról

2015. június 11., csütörtök 18:17

Sikeresen és a tervezett időben visszatért a Földre csütörtökön a Nemzetközi Űrállomás (ISS) hatfős legénységéből az orosz-amerikai-olasz hármas, jelentette a Moszkva közeli Koroljovban lévő, űrrepüléseket irányító központ. Egy orosz Progressz teherűrhajó áprilisi és egy Proton rakéta májusi kudarca után az űrkutatási szakma megkönnyebbülten fogadta a hírt.

A Szojuz TMA-15M jelzésű űrhajó Anton Skaplerovot (Roszkoszmosz), Terry Virtst (NASA) és Samantha Cristoforettit (ESA) hozta vissza a Földre. A Szojuz közép-európai idő szerint 12 óra 20 perckor vált le az űrállomásról, és 15 óra 44 perckor ért földet Kazahsztánban, Zsezkazgan településtől 145 kilométerre délkeletre. Az orosz irányító központban taps tört ki a sikeres landoláskor.

A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió élőben közvetítette a leszállást és az űrhajósok kiemelését a leszálló egységből. Előbb Skaplerovot, az orosz űrhajóst, majd az olasz Cristoforettit, végül pedig az amerikai Virtst segítették ki a mentőegységek emberei. A Földön először orvosok vizsgálták meg őket, majd a kamera azt mutatta, hogy a fotelekbe ültetett űrhajósok az őket fogadó szakemberekkel beszélgetnek. Skaplerov arról számolt be, hogy a visszatérés a tervezett menetben és rendben zajlott, az amerikai űrhajós pedig telefonon angolul beszélt valakivel, akinek elmondta, hogy jól van. A hírtévé tudomása szerint az amerikai és az olasz űrhajós hazatér, és ott vesz részt a rehabilitáción, míg orosz társuk a Moszkva közeli Csillagvárosba tér vissza.

Az orosz-amerikai-olasz legénység a Progressz teherűrhajó április végi kudarca miatt a tervezettnél tovább maradt az ISS-en. Eredetileg május 14-én indultak volna vissza a Földre. A késlekedés miatt Samantha Cristoforetti, a 38 éves olasz asztronauta a múlt vasárnap rekordot döntött, a 195. napját töltötte az űrállomáson. Az Európai Űrügynökség (ESA) űrhajósa az amerikai Sunita Williams csúcsát döntötte meg, ő 2006-ban és 2007-ben 194 napot töltött Föld körüli pályán megszakítás nélkül.

Rovatok