Hatalmas fogú, nagyjából harminc centis halak hullottak az égből az alaszkai Fairbanksben. A helyi lakosok eddig négy angolnaszerű állatot találtak a kerti pázsiton, a Value Village parkolójában, illetve egészen váratlan helyeken. De mindegyik messze volt a víztől.

A szóban forgó példányok a Jeges-tengeri ingola nevű, állkapocs nélküli halak voltak. Az ingolák piócaként szívják ki más halak vérét és egyéb testnedveit. A szájszervük kialakítása miatt szorosan rácsatlakozhatnak más halakra – például pisztrángokra, vagy akár cápákra is –, majd a tucatnyi éles fogukkal és éles nyelvükkel fúrják magukat a zsákmányállat húsába.

Az alaszkai hatóságok nem értik, hogy kerülhettek az állatok ilyen messze a víztől, de van egy használható elméletük. Eszerint az éhes sirályok vadásznak az ingolákra, amik íváskor visszatérnek a folyóba, de amikor látják, hogy nem tudnak elrepülni a hallal, inkább eldobják.

A tengeri ingolák őshonosnak számítanak Alaszkában. Az állatok minden évben visszatérnek az óceánból a folyóba, hogy friss vízben rakhassák le az ikráikat, akárcsak a lazacok. Az ivadékok a sáros folyóparton nőnek fel, majd visszaúsznak a tengerbe, de íváskor mindig visszajárnak. Ilyenkor az egyes példányok több mint háromezer kilométert is úszhatnak árral szemben, ami különösen szép teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy a halak vándorlása télen kezdődik, így gyakran méteres jég alatt kell úszniuk.