Jane Goodall, a világhírű főemlőskutató, etológus és természetvédő két napra Budapestre látogatott, hogy leleplezze Teleki Géza emléktábláját az állatkerti majomházban. Goodall eredetileg egy előadást tervezett tartani, de villámgyorsan elfogytak a jegyek, így kettő lett belőle. „Szégyellem magam azért, amit ezzel a bolygóval tettünk" – ez volt előadásának legerősebb mondata. Goodall nyolcvanegy éves, évente háromszáz napot utazik, előadásokat tart, döntéshozókkal tárgyal, könyveket ír, és szerte a világon igyekszik felhívni az emberek figyelmét a természetvédelem fontosságára.
Jane Goodall, Ph.D., DBE, a Jane Goodall Intézet alapítója, az ENSZ békenagykövete egy dél-angliai kisvárosban született, és gyerekkorától Afrikába, az állatok közé vágyott. Családjának pénze nem volt, így egyetemre nem járhatott. Egy iskolatársa hívta meg Tanzániába, ő pedig ugrott a lehetőségre. Hónapokig spórolt a hajójegyre, majd több héten keresztül, Fokváros érintésével jutott el Dar es-Salaamba. Ott titkárnőként dolgozott, majd felkereste Louis Leakey-t, a világhírű archeológus-antropológust, akit meggyőzött, hogy őt bízza meg a csimpánzok megfigyelésével.
Leakey-t sokan vádolták azzal, hogy nem professzionális olyan fiatal nőt küldeni a vadonba, aki nem rendelkezik tudományos ismeretekkel, és nem járt egyetemre. Leakey viszont pont ezért választotta őt, ahogy Dian Fossey-t is a hegyi gorillák viselkedésének tanulmányozására (az ő életéről készült a Gorillák a ködben című film), az orangutánok megfigyelésére pedig Biruté Galdikast. Őket nevezték a Charlie angyalai sorozat miatt Leakey angyalainak is. A híres kutató olyan nőket keresett, akiket az akadémiai gondolkodás nem szorít keretek közé. Meggyőződése volt, hogy a nők jobb megfigyelők, mert amikor gyerekük születik, a csecsemők nem verbális jeleikből is olvasni tudnak. A főemlősök kutatásánál a steril viszonyt, a számokkal megjelölt egyedek viselkedésének tanulmányozását így egy érzelmekkel teli kapcsolat váltotta fel. Goodall Szürkeszakállú Dávidnak nevezte el azt a csimpánzt, aki legelőször közel engedte magához.
1960-ban kezdte a csimpánzok megfigyelését Gombében. Korán kelt, felmászott a hegyre, és órákon át figyelte őket. Jegyzeteket készített, és igyekezett minél közelebb jutni hozzájuk. Az itt végzett kutatása megváltoztatta az állatvilágról alkotott elképzeléseinket: bebizonyította, hogy a csimpánzok sokkal közelebb állnak hozzánk nemcsak genetikailag, de viselkedésükben is, mint gondolnánk. Megfigyelte, hogy puszilgatják, simogatják egymást, vagy hátba veregetik. Ha dühösek, ökölbe szorított kézzel fenyegetőznek, ha kérnek, a tenyerüket nyújtják, pont úgy, mint ahogyan mi is tesszük. Felfedezte, hogy a csimpánzok is eszközhasználók és -készítők, ami a tudomány 60-as évekbeli állásával totálisan szembement. Goodall megfigyelte, ahogyan botot keresnek, azt megtisztítják a levelektől, megnyalják, majd ledugják a termeszvár hangyaüregeibe, majd a botra ragadt rovarokat megeszik. Amikor Jane táviraton értesítette Leakey-t felfedezéséről, ő így válaszolt: „Most újra kell értelmeznünk az embert, újraértelmeznünk az eszközt, vagy elfogadni, hogy a csimpánzok is emberek."
Jane Goodall volt az első, aki ilyen közel jutott a vadon élő csimpánzokhoz. Munkája kezdetén érintetlen erdőben dolgozhatott, azonban az évek során a lakosság egyre nagyobb területeken irtotta ki a fákat, pusztította el az állatokat. Felismerte, hogy ahhoz, hogy a csimpánzok életben maradjanak, meg kell védenie az élőhelyüket, ehhez viszont az szükséges, hogy a helyiek életkörülményei megfelelőek legyenek. Az orvvadászok, miután levadászták, majd cirkuszba és állatkertbe adták el az állatokat, úgy érveltek, hogy azért teszik ezt, mert szükségük van a pénzre, a családjuk eltartására.
Goodall felismerte, hogy a helyiekkel kell együttműködnie a természetvédelmi munkában. Így alakult meg a Jane Goodall Intézet. Ma a világ 24 országában – köztük Magyarországon – működik ilyen intézet, a globális hálózat pedig száznál is több országra terjed ki. 1991-ben elindult a Roots & Shoots (Gyökerek és Rügyek) környezeti nevelési program is: facsemetéket ültetnek a gyerekekkel, akik a csimpánzok élőhelyéhez közeli falvakban laknak, vagy kiscsibéket osztanak, hogy a helyiek tyúkfarmokat hozzanak létre. Ha csirkét esznek, akkor nem a vadonban élő állatokra vadásznak – vagyis a kolonizáció és tömegtermelés által megsemmisített tudást próbálják újra átadni a helyi lakosságnak.
A sajtóesemény részeként avatták fel az állatkertben az emberszabású majmok házának nézőterén azt az ismertető táblát, ami dr. Teleki Géza életével és munkásságával ismerteti meg a látogatókat. Teleki Géza antropológus és csimpánzkutató, gróf Teleki Pál exminiszterelnök unokája volt. Jane-nel együtt dolgozott Gombéban, ő készítette az első térképet a területről, és különösen a csimpánzok húsevését tanulmányozta. Természetvédőként vezető szerepe volt az Outamba-Kilimi Nemzeti Park létrehozásában Sierra Leone területén. Megszállottan küzdött a laboratóriumokban ketrecekben tartott csimpánzok életkörülményeinek javításáért. Élete utolsó éveire Magyarországra költözött, tavaly hunyt el.