Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea fogyatékosokon teszteli a vegyi fegyvereit

2015. július 6., hétfő 13:28

Tokiói hírforrások szerint egy Észak-Koreából szökött tudós azt állítja, hogy a phenjani rezsimnek biológiai és vegyi fegyverei vannak, és ezeket embereken tesztelik. A szökött kutató a kínai határhoz közeli Ganggye mikrobiológiai központjában dolgozott, de június 6-án disszidált. A 47 éves Li (biztonsági okokból csak a vezetéknevét árulták el) a Fülöp-szigeteken át menekült Finnországba.

Li magával vitt egy adathordozót is, amin állítólag 15 gigabájt információ van Kim Dzsongun rezsimjének embertelen tetteiről – például az embereken végzett vegyifegyver-kísérletekről. Nem ez lenne az első ilyen eset; a kilencvenes évek közepén az észak-koreai hadsereg egyik dezertált tisztje árulta el a dél-koreai hírszerzésnek, hogy Phenjan mentálisan és fizikailag visszamaradott gyerekeken teszteli a vegyi fegyvereit.

A biológiai és vegyi fegyverek éles tesztjéhez szükségünk volt alanyokra. Először egereken tesztelték a vegyi anyagok hatásait; bemutatták, hogy halnak meg tőle. Ezután végignéztük, ahogy az oktatók elvégzik a tesztet embereken is, csak hogy megmutassák, hogy végez az emberekkel. A saját szememmel láttam az egészet.

– mondta a dezertált tiszt, aki szerint az észak-koreai hadsereg legalább három létesítményben végez hasonló teszteket, köztük egy politikaifogoly-táborban. A lépfene gyakran tesztelt hatóanyagnak számít, de ezen kívül legalább 40 féle vegyi fegyvert próbáltak ki a halálraítélteken.

A dél-koreai hírszerzés februárban arról számolt be, hogy Phenjan felpörgette a biológiai és vegyi fegyverek gyártását, és legalább tucatnyi tesztet végeznek embereken minden évben. 

A 38 North honlapján megjelent tavalyi kutatás szerint Észak-Korea az erőforrásai jelentős részét vegyi fegyverek gyártására fordítja. A tanulmányban az áll, hogy az elérhető információk szerint Phenjan évente 4500 tonna vegyifegyver-alapanyagot tud gyártani, amit akár 12 ezer tonnára is feltornászhat. A rezsim hidrogén-cianidot, foszgént, szaringázt, klórgázt és a mustárgáz különféle variánsait gyártja. Az értesülések szerint a vegyi fegyverek technológiáját már Egyiptomnak, Iránnak, Líbiának és Szíriának is eladták az 1990-es évek óta.

Ha bebizonyosodik, hogy Észak-Korea vegyi fegyvereket gyárt, az ENSZ komoly büntetést szabhat ki az országra a nemzetközi humanitárius jog megsértéséért. Kérdés, hogy ennek lesz-e kézzelfogható eredménye, mert a korábbi jogtiprások miatt Észak-Korea ellen több szankció van érvényben, mint ahány külkereskedelmi partnerük van.

Rovatok