Ha ön tűzoltó, három napja nem ivott semmit, és kánikula idején berohan egy égő házba, jó eséllyel bele fog halni. De a sivatagi klíma is kibírható, ha van nálunk egy karton ásványvíz, és árnyékba tudunk húzódni. Mekkora hőt képes elviselni az emberi test?
A NASA tavalyi jóslata szerint idén olyan hőhullámokra számíthatunk, mint eddig még soha. Nem lenne meglepő, elvégre az 1983-tól 2012-ig tartó időszak a legforróbb volt az elmúlt másfél évezredben. Az evolúció másfél millió évig formálta a ma élő emberek hőtűrő képességét, de az elmúlt harminc év hőmérséklet-változásaira legfeljebb a légkondival tudott reagálni. Az emberi szervezetnek viszont nincs válasza a hőmérsékleti rekordokra.
Nézzük, mi történik az emberrel hő hatására:
A szervezet azért küzd, hogy mindvégig fenntathassa a maghőmérsékletét, mivel a belső szerveknek is van optimális működési hőmérsékletük. Ez nagyjából 36-37 Celsius-fok; a szervezet azért hűti magát, hogy megmaradjon ez az érték.
A mechanizmus a magas, vékony embereknél működik a legjobban: nekik van a legnagyobb bőrfelületük, ahol több veríték csapódhat ki, így javítva a hőelvezetésen. A kövérek hátrányból indulnak: hiába a nagyobb testfelület, a nagyobb testtömeg lehűtése több energiát igényel.
Hogy ki mennyire tűri jól a környezeti változásokat, az egyénenként változik. A tűrés (és a túlélés) határait az is befolyásolja, hogy fokozatosan alkalmazkodunk-e a megváltozott körülményekhez, vagy sem; ha az átmenet nem hirtelen, a szervezetnek több ideje van alkalmazkodni.
Az emberi szervezet hőtűrésének határait azért is kellett meghatározni, hogy később legyen egy tudományos hivatkozási alap. A NASA 1958-as jelentése szerint
feltéve, hogy a relatív páratartalom 50 százalék alatt marad. Ha a páratartalom még alacsonyabb, a felső érték feljebb is tolódhat: minél kevesebb folyadék van a légkörben, annál könnyebb izzadni, és ezáltal fokozható a lehűlés is.
A tűréshatárnak nincs konkrét értéke, legfeljebb durva becslések – részben azért, mert mindenki máshogy reagál a hőmérséklet-változásokra. A legtöbb ember tíz perc után hipertermiától (szélsőségesen magas testhőmérséklet) kezd szenvedni, ha magas páratartalmú, 140 Fahrenheit-fokos (60 Celsius-fokos) környezetbe kerül. Ilyenkor már a szervezet sem tudja fenntartani a maghőmérsékletét.
Az emberi szervezet által kibírt minimum hőmérsékletet még nehezebb meghatározni. Ha a test hőmérséklete 21 Celsius-fok alá csökken, abba bele lehet halni, de ez attól is függ, hogy az illető mennyire szokta meg a hideget, illetve, hogy fellép-e a hibernáció állapota – ez sem kizárható.
A hőtolerancia a génjeinkbe van kódolva. A hőelvezetés képessége még akkor fejlődött ki, amikor – nagyjából 1,7 millió éve – az emberek lemásztak a fáról, és az erdőkből a nyílt, füves területek felé vették az útjukat. A biológusok feltételezik, hogy az ősemberek részben azért veszítették el a testszőrzetüket, hogy alkalmazkodjanak a növekvő hőmérséklethez, és lehűthessék magukat. Ez ugyanolyan genetikai válaszreakció volt a megváltozott körülményekre, mint a két lábra állás, a nagyobb orr és nagyobb agy, vagy a beszédkészség kialakulása.
Az viszont evolúciós szempontból érthetetlen, hogy miért csak ennyi folyadékot tudunk egyszerre tárolni – ez ugyanis nincs összhangban azzal, hogy hőségben mennyit tudunk izzadni. Valószínű, hogy az emberré válás során az ősemberek mindig víz közelében telepedtek le, így folyamatosan biztosíthatták a folyadék-utánpótlást; nem volt rá szükség, hogy nagyobb víztározó kapacitást fejlesszenek ki.
Pedig igény, az volna rá. Egy tanulmány szerint
Ez megfelel 1200 kalória elégetésének, ami a fogyókúrázóknak jó hír lehet, de érdemes ezzel óvatosnak lenni. 1200 kalória lebontásához egy óra alatt 20 kilométert kéne lefutnunk, márpedig a szervezetet nem erre készítették föl.
Az elvesztett folyadékmennyiség pótlásához ugyanannyi vizet kell meginnunk, mint amennyit elvesztettünk. A dehidratációnak, vagyis a kiszáradásnak is megvannak a korlátai: a test folyadéktartalmának csupán 3 százalékát veszíthetjük el szervi károsodás nélkül. Tartós meleg esetén ezért folyamatosan innunk kell, hogy elkerüljük a kiszáradást. Csakhogy ezzel van egy probléma. Nagy hőségben sok emlős elképesztő mennyiségű vizet tud meginni; később ezt veszítik el a párologtatással. De az embernek nincs ilyen képessége:
Ha nagy melegben dolgozunk, még jobban megnő a szervezet folyadékvesztesége, és idővel több vizet izzadunk ki, mint amennyit meg tudunk inni. Csak idő kérdése, hogy ez kiszáradáshoz vezessen. Szerencsére ez csak később lép föl: ha a napközben elvesztegetett folyadékot étkezésnél pótoljuk be, a szervezet vízháztartása másnapra helyre áll (rehidratáció).
Hogy eleget iszunk-e, arról a vizelet színéből is meggyőződhetünk: majdnem teljesen világosnak és áttetszőnek kell lennie.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos álláspontja szerint a szervezet számára a 18-24 Celsius-fok közti külső hőmérséklet az optimális, és minél nagyobb a hőség, a szervezet annál nehezebben tudja lehűteni magát.
Ebben viszont nem támaszkodhatunk kizárólag a hőmérőre. Az ezen látott érték nem feltétlenül azt mutatja, hogy mennyinek fogjuk azt érezni. Mint írtuk, a páratartalom nagyban befolyásolja az úgynevezett látszólagos hőmérsékletet, illetve a szubjektív hőérzetet is. Egy példa:
Lássuk, milyen hatásai vannak a növekvő hőségnek:
Nagyon fontos, hogy itt tartós értékekről beszélünk, nem átmenetiekről. Ha nem így lenne, egy szaunázásba is belehalnánk, miközben a tűzoltók kibírják a 100 fokos forróságot is – még ha csak rövid ideig is. Ha hagyunk időt a szervezetnek a regenerálódásra, még a szélsőséges értékek is túlélhetők lesznek.