Egy most előkerült jelentés szerint
Egy próféta veszett el benne; mivel épp élőben nézhetjük végig Grönland elolvadását, mára értelmetlenné vált a vita arról, hogy van-e globális felmelegedés. Bernsteinnek igaza volt.
De Bernstein nem próféta volt, hanem vegyészmérnök, méghozzá a szakmája egyik legjobbja. Kétszer is vezető szerzője volt az ENSZ IPCC-jelentéseinek; ezek ma már a legfontosabb, a klímaváltozással kapcsolatos tanulmányok. A nyolcvanas évekbeli jelentését az Exxon olajvállalatnak készítette, de ők csaknem harminc éven át agyonhallgatták.
A cég már 1981-ben tudott a globális felmelegedés kockázatairól, pedig az csak évekkel később lett felkapott téma. A dolog egy emailváltásnál bukott ki, amiből kiderült, hogy az Exxon tudta, mekkora környezeti károkat okozhat a szén-dioxid kibocsátás növekedése és a fosszilis üzemanyagok használata. Az elmúlt évtizedekben mégis dollármilliókat költöttek a klímaváltozást cáfoló kutatásokra.
Az Exxon 1981-ben kezdett el érdeklődni a klímaváltozásról, mert az volt a szándékuk, hogy kibányásszák a Natuna gázmezőt Indonézia partjainál. [...] Ez egy hatalmas földgáztelep, de a 70 százaléka szén-dioxid, a klímaváltozás fő hajtóereje.
Az Exxon eszerint már régóta tudta, hogy a szén-dioxid kibocsátás növekedése felgyorsítja a globális felmelegedést, de az Exxon ezt következetesen tagadta. Hiába, hogy a Rockefellerek, a cég alapítói is többször kérték őket, hogy változtassanak az álláspontjukon – a cég hivatalos álláspontján! –, az Exxon tovább finanszírozta a klímaszkeptikusok kutatásait.
A Greenpeace szerint 30 millió dollárt költöttek hasonló projektekre az elmúlt 27 évben.
Az Exxon ma már elismeri a klímaváltozás kockázatait és az emberi tevékenységgel való összefüggését - ezt az esettel kapcsolatos sajtótájékoztatón is megismételték. A viselkedésüket sokan a dohánycégekéhez hasonlították, akik évtizedeken át tagadták, hogy a dohányzás rákot okozna. Mire a globális felmelegedés felkapott téma lett – 1988-ban jött az első ijesztő jelentés James Hansentől, aki az üvegházhatású gázokat nevezte meg a jelenség okaként –, az Exxon már régen tudta, mekkora a baj.
Az Exxon akkor kezdett foglalkozni a klímaváltozással, amikor a nyolcvanas években fel akarták tárni a Natunát Indonézia partjainál. Tudták, hogy a gázmező rengeteg környezetszennyező anyagot juttatna a légkörbe. A várható következményeket Bernstein a szénbomba (carbon bomb) szóval írta le.
Amikor először hallottunk a projektről 1989-ben, az előrejelzések azt mutatták, hogy ha a Natunát feltárnák, és a szén-dioxid az atmoszférába jutna, az lenne a legnagyobb szén-dioxid-forrás a Földön; 1 százaléka a globális kibocsátásnak. Meggyőződésem, hogy még mindig ez lenne a legnagyobb szén-dioxid-forrás, de mivel a kibocsátás gyorsabban nő az 1989-ben vártnál, a globális kibocsátásnak kisebb részét tenné ki.
– írta Bernstein.
Van viszont egy fontos különbség az Exxon esete és a dohánycégek paradigmaváltása között. Ahogy Alyssa Bernstein (csak névazonosság, nem rokona a kutatónak) megjegyezte, mindkét esetben a profit motiválta az óriáscégeket, hogy hallgassanak az ártalmakról, de egy olajcég esetében sokkal magasabb a társadalmi felelősség kérdése. Az ő döntéseik és tetteik ugyanis a bolygó sorsát befolyásolják. A dohányos legfeljebb magát és a környezetét károsítja, a klímaváltozás viszont az egész emberiséget veszélybe sodorhatja.
Amikor az Exxont Bernstein kutatásairól kérdezték, az Exxon arra hivatkozott, hogy a klímakutatás az 1980-as évek elején még a kezdeti stádiumban volt, de mostanra már a cégnél is látják, hogy a klímaváltozás mekkora károkat okoz.
A tudomány ezen a téren 1981-ben még a gyerekcipőjében járt, és egyértelmű véleménykülönbségek voltak. 1981-ben vagy 1984-ben senki nem volt, akihez odamehettél volna megkérdezni, hogy igazi-e ez a dolog, vagy sem. Senki nem tudott definitív választ adni.
– mondta Richard Keil, az Exxon szóvivője. Azt a vádat ugyanakkor elutasította, hogy klímaszkeptikus csoportokat pénzeltek volna. Keil szerint az Exxon üzleti terveiben 2007 óta szerepel a környezetvédelmi adó, és sosem támogatnának vagy finanszíroznának olyanokat, akik tagadják a klímaváltozás tényét.
Bernstein eredeti tanulmányára azért volt szükség, mert az Exxont világcégként számos környezetvédelmi szabályozás kötelezi. Egy-egy új terület feltárása évtizedekig tarthat, de a hosszabb távon megtérülő haszon reményében az olajcégek vállalják a kockázatot, és kifizetik a beruházás magas kezdőtőkéjét. A kockázatokról viszont tudniuk kell, mert látniuk kell, hogy megtérülhet-e a befektetés, vagy ilyen-olyan okok miatt meghiúsulhat. És a klímaváltozás pont olyan ok, ami mindennek keresztbe tehet.
Az Exxon nemcsak a klímaváltozást látta előre, hanem azt is, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását épp emiatt szabályozni fogják. Bernstein szerint a megváltozó szabályozások komolyan befolyásolták volna a Natuna és más Exxon-projektek sorsát, így ennek megfelelően alakították az üzletpolitikájukat is. Más cégek, mint a Mobil, csak 1988-ban szembesültek a klímaváltozás tényével; akkorra a dolog már politikai kérdéssé vált.
A természeti erőforrásokkal dolgozó cégek – olaj, szén, ásványi anyagok –, a befektetéseikkel 50-100 évre terveznek. A hivatalos álláspontjuktól függetlenül nagyon körültekintő belső értékeléseket készítenek a potenciális szabályozásokról, valamint mindennek a tudományos alapjáról.
– mondta Bernstein.
Naomi Oreskes professzor, aki a klímaváltozás történetét tanulmányozza a Harvardon, nem lepődött meg, amikor kiderült, hogy az Exxon is tényezőként kezelte a klímaváltozást már az 1980-as években.
Oreskes ugyanakkor vitatta Bernsteinnek azt a megjegyzését, hogy ezt más cégek nem látták, nem láthatták előre. A klímaváltozás nem volt ismeretlen fogalom az Exxon-jelentés előtt sem: az amerikai kormányhoz tartozó kutatóintézetek már a hatvanas években is foglalkoztak vele, egy évtizeddel később pedig több nemzetközi tudományos találkozót is tartottak. Az Exxonnak csak bizonyítéka is volt rá. Nem szóltak róla senkinek, de nyilván nem az érző szívük miatt mondtak le a Natuna-projektről, és vele a világ egyik legnagyobb gázlelőhelyéről.
A vállalatok csak annyira érdekeltek a környezeti hatásokban, hogy megtudják, az növelni vagy csökkenteni fogja-e a profitjukat. Néha talán önzetlennek tűnhetnek, hogy javítsák a cégről kialakult képek, de mindig ott lappang a motiváció, hogy ezzel növeljék a profitjukat.
– írta Bernstein az emailjében.
A hetvenes éveiben járó Bernstein húsz évet töltött kutatóként az Exxonnál és tízet a Mobilnál. A kilencvenes években ő vezette a Global Climate Coalition tudományos tanácsadó testületét; az ipari csoportokat tömörítő szervezet agresszíven lépett fel a tudományos konszenzus ellen, miszerint a klímaváltozást az emberi tevékenység okozza.
A GCC klímaszakértői viszont ezt már 1995-ben is tudták, legalábbis erről tanúskodnak a belső használatra szánt dokumentumok. Ezeket sosem publikálták; csak 2009-ben kerültek elő, amikor kikérték őket egy perhez. A hivatalos állásfoglalásuk az volt, hogy
az ellentmondásos elméletek érdekes kérdéseket vetnek fel a klímaváltozás teljes megértéséről, de nem kínálnak meggyőző bizonyítékokat a hagyományos modellre, amely szerint az üvegházhatású gázok kibocsátása okozná az éghajlatváltozást.
A GCC dokumentumaiban a szakértők felsoroltak más, alternatív elméleteket a klímaváltozásról; a korábban az Exxonnak dolgozó klímaszkeptikus, Willie Soon is ezeket népszerűsítette, és épp olyan elfogadott elméletnek számított, mint bármi más.
Utólag legfeljebb ez magyarázhatja az Exxon több évtizedes hallgatását: hogy tényleg nem tudhatták, van-e közünk a klímaváltozáshoz, és hogy az pontosan mekkora kárt okozhat. Akkor még nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy tényleg miattunk melegszik-e a Föld légköre; az egyik elmélet is csak annyira volt megbízható, mint a többi. Mostanra viszont a cégek és a kormányok is belátták, hogy muszáj meghozni a szükséges döntéseket – mert, ha így megy tovább, mind beledöglünk.