Csupán az elmúlt évszázadokban hódította vissza a vadon az amazóniai esőerdőket, tudósok szerint a térség előtt sűrűn lakott volt az európai hódítók megjelenése előtt, és az ott élők hasznosították az erdőket, földeket, háziasították a növényeket – írja az MTI.

Az Amazonas-medence ad otthont a világ legnagyobb, nagyjából 6,7 millió négyzetkilométernyi területet borító esőerdejének, amelynek területén összesen kilenc ország osztozik. Itt található a világ állatfajainak egytizede, valamint a Föld összes madárfajának egyötöde is.

Bár a régióra gyakran mint a modern kort megelőzően háborítatlan természetet rejtő területre gondolnak, az elmúlt néhány évtizedben régészek egyre több bizonyítékot találtak arra, hogy az Amazonas-medencében a múltban számos nagyobb és társadalmi szempontból is összetettnek számító közösség élhetett. Mindez egybeesik a 16. és 17. századi európaiaktól fennmaradt beszámolókkal is – olvasható a Live Science tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Charles Clement, a manausi Nemzeti Amazóniai Kutatóintézet növény genetikusa és történelmi ökológusa, valamint kollégái a Proceedings of the Royal Society B tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban igyekeztek választ adni arra, milyen lehetett az Amazonas medencéje az európaiak megérkezése előtt.

A kutató szerint a tudósok között egyetértés van abban, hogy az Amazonas-medence középső, valamint déli része sűrűn lakott terület volt, és ezeket a tájakat jelentős részben az itt élők által hasznosított erdők, földek és háziasított növények borították.

Az európaiakkal való találkozás idejére a helyi őslakos társadalmak legalább 83 őshonos növényfajt – köztük édesburgonyát, dohányt és kakaót – háziasítottak, valamint további 3-5 ezer nem domesztikált növényfajt is hasznosítottak valamilyen módon.

Korábbi kutatások fedezték fel az Amazonas-medence akár több mint 0,1 százalékát is fedő, tápanyagban és szénben gazdag „fekete földet”, amely az emberi tevékenységnek – komposztálás, tűzrakás, talajtakarás – köszönhetően rakódhatott le. A fekete földdel borított területek 6 ezer évvel ezelőtt jelentek meg először, és a kutatók szerint gyors ütemben kezdtek el terjedni mintegy 2500 évvel ezelőtt.

A fekete földdel borított területek kiterjedtségének tükrében legalább 8 millió őslakosra elegendő élelem megtermelésére lehettek képesek Amazóniában 1492-ben – vélik a kutatók.

„Az első spanyol kalandorokat az nyűgözte le leginkább, hogy mennyi egészséges és jól táplált ember, valamint bőséges élelem volt minden településen, amelyet az Amazonas-medencében meglátogattak. Ez meggyőzte őket arról, hogy a termőtalaj gazdag, és az őslakosok tudják, miként hasznosítsák azt élelemtermelésben” – mondta Charles Clement.

A kutató szerint a régiót Kolumbusz Újvilágba érkezése után kezdte ismét meghódítani a vadon. A felfedezők olyan európai, afrikai és ázsiai eredetű betegségeket – például az Inka Birodalmat romba döntő himlőt – hurcoltak magukkal, amelyek ellen az őslakosok szervezete nem tudott védekezni. A földrész lakosságának mintegy felét irtotta ki a betegség az amerikai kontinens felfedezését követő első száz évben.

Noha a régiót az őslakosok eltűnése után foglalhatta el ismét a természet, Charles Clement hangsúlyozza, hogy az egykor itt élt bennszülöttek mezőgazdasági tevékenysége nem hasonlítható össze a modern társadalmakéval.

„Az őslakosok nem tarolták le az erdőket, nem alakítottak ki legelőket, és termesztettek szójababot. Nem azt próbáljuk mondani, hogy a modern társadalmak kivághatják az erdőket az élelemtermelés érdekében" – hangoztatta, és hozzátette, hogy további kutatások segíthetnek kideríteni, miként tudtak az őslakosok elegendő élelmet termelni társadalmaik számára a környezet elpusztítása nélkül.