Index Vakbarát Hírportál

Óriási gázkitörés volt a Csuri üstökösön

2015. augusztus 12., szerda 09:09

A Rossetta űrszonda hatalmas gázkitörést figyelt meg július 29-én a Naphoz közeledő 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösön a grazi Világűrkutató Intézet (IWF) szerint. Az üstökös csütörtökön hajnalban 4.03-kor éri el pályájának Naphoz legközelebbi pontját - jelentette az MTI.

Most kezdődik az érdekes időszak, mivel a Nap hője egyre aktívabbá teszi az üstököst

– mondta Martin Volwerk, az intézet munkatársa, aki szerint az elkövetkező napokban és hetekben további nagyobb kitörések várhatók.

Az üstökös 186 millió kilométerre közelíti meg a Napot, ez kicsivel több, mint a Föld és a Nap távolsága. A csillag forrósága változásokat okoz az égitestben: felszíne felmelegszik, gázt és port bocsát ki. Ennek oka, hogy az üstökös felszíne alatti jég elolvad, majd gőzzé alakul, amely a fokozódó nyomás hatására egyszer csak kirobban a zárt üregből. A kölni német űrkutatási hivatal (DLR) becslése szerint az üstökös másodpercenként több száz kilogrammot veszít így tömegéből.

Andrea Accomazzo, az égitestet vizsgáló Rosetta űrszonda repülési igazgatója szerint bár az üstökös augusztus 13-án közelíti meg legjobban a Napot, aktivitásának csúcspontját csak valamikor szeptemberben éri majd el. A 67P/Csurjumov-Geraszimenko legközelebb 6 és fél év múlva kerül megint ilyen közel a Naphoz.

Az égitestet az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája kíséri, felszínén tavaly november 12-én landolt a Philae leszállóegység. A kutatók nem tartanak attól, hogy túl forróvá válna a helyzet a Philae számára, mert bár a hőmérséklet a 80 fokot is elérheti majd az üstökös felszínén, a kis robot éppen egy árnyékos, hűvös helyen landolt, ahol semmiképpen nem lesz melegebb a már veszélyesnek számító 50 foknál.

A Rosetta-misszió 2016 őszén ér véget 12,5 év utazás és 7,9 milliárd kilométer megtétele után.

Rovatok