Index Vakbarát Hírportál

A hangyáknak szuperérzékeny szaglásuk van

2015. augusztus 14., péntek 15:19

Korábban a tudósok úgy gondolták, hogy csak a hangyák csak a barátot és az ellenséget képesek szag alapján megkülönböztetni. Egy új tanulmány szerint azonban nagyon érzékeny a szaglásuk, a legkisebb kémiai változást is megérzik a többi hangya által kibocsátott feromonokban. A csápjaikon található szenzorokkal szagolják ki a társaikat, ezek segítségével tudják megkülönböztetni egymást.

A kutatók úgy vizsgálták meg a rovarok szaglását, hogy apró üvegelektródákat dugtak a csápjaikon található érzékszőrökbe, amelyekre aztán különféle szénhidrogéneget eregettek, és figyelték, hogyan reagálnak rájuk. Mint kiderült, nagyon érzékenyen. A kutatók szerint a kísérletben használt vegyületeket a legtöbb állat még csak nem is érzékelné szagként, nemhogy meg is különböztessék őket, a hangyák viszont a legapróbb különbségeket is megérezték a csápjaikkal, amelyeken az emberénél jóval több szagló receptor található.

Arra is kíváncsiak voltak a kutatók, hogy a hangyák fel is ismerik-e a különböző szagokat, ezért egy újabb kísérletben az egyik szaghoz jutalomként cukros folyadékot, a másikhoz tiszta vizet párosítottak. A hangyák az első tapasztalat után a későbbiekben gond nélkül találták meg szag alapján a cukros jutalmat.

Ez egy nagyon szokatlan képesség, amelyről úgy gondolom, hogy csak a nagy kolóniákban élő közösségi rovarok képesek

– mondta Anandasankar Ray, a Riverside-i Kaliforniai Egyetemről, aki a tanulmány vezető szerzője volt.

De miért van egyáltalán szüksége ilyen kifinomult szaglásra a hangyáknak? Ray szerint azért, hogy az óriási létszámú kolóniáikban képesek legyenek hatékonyan navigálni, felismerni a különböző rangú és feladatú egyedeket, és hatékonyan összehangolni a munkát. Ha ezek a szagok túl erősek lennének, a hangyák összezavarodnának, így érthető, hogy nagyon finom különbségeket kell tudniuk érzékelni.

Rovatok