Százszor több műanyag van a Csendes-óceán legszennyezettebb területeiről vett mintákban, mint amennyi élőlény − nagyjából ez a legfontosabb tapasztalata annak az egy hónapos akciónak, amelyben a Csendes-óceán műanyag-szennyezettségét vizsgálták a kutatók.

Nem ez volt az első alkalom, hogy hasonló felmérés készül, de az eredmény továbbra is sokkoló. A mostani akciót szervező, harminc hajóval dolgozó Ocean Cleanup nevű csoport alapítója egy 21 éves holland feltaláló, Boyan Slat, aki állítása szerint kidolgozott egy módszert, amivel már az évtized végéig el lehetne kezdeni a szennyeződés kiszűrését.

Az óceánokba kerülő műanyaghulladék azért veszélyes, mert le nem bomlik ugyan, de apró darabokra hullva jóval nagyobb hatással lehet az élővilágra és a táplálékláncra, mint azt az ember egy, a víz tetején lebegő palack láttán hirtelen gondolja. Az UV-sugárzás és a hullámzás hatására apró darabokra széteső műanyagszemetet a vízi állatvilág is elfogyaszthatja, rajtuk keresztül pedig az emberekbe is visszajuthat a műanyag.

Slat találmánya tulajdonképpen olyan eszköz, ami a víz tetején lebegve, de az óceán fenekéhez rögzítve folyamatosan szűrné ki a felé áramló műanyagdarabkákat. A szűrés csak a vízfelszín legtetejét érintené, így a környékbeli halak és más élőlények simán elúszhatnának alatta. Az első cél, hogy a japán partoknál felállított tesztrendszer másfél kilométeres szakaszt szűrjön, a távolabbi jövő már 90 kilométeres rendszert hozhat.

A probléma az, hogy más szakértők szerint a rendszer nemcsak drága, de ráadásul gyakorlatban egészen biztosan nem működne az, amit a holland elméletben megalkotott. A Nagy Csendes-Óceáni Hulladéksziget 1997-ben került be a köztudatba, mikor egy yachtverseny résztvevőjének feltűnt, milyen óriási hulladékfelhőn vág keresztül a Los Angeles és Honolulu között megrendezett versenyen.