Index Vakbarát Hírportál

Elindult a marsutazó teszt

2015. augusztus 29., szombat 23:31

Megkezdte egy éves programját az a csoport, amelyet a NASA toborzott, hogy megvizsgálja, hogyan hat egy szűk csoportra az elszigeteltség érzése – írta a BBC. Az út 1-3 évig tarthat a Földénél valamivel elliptikusabb pályán mozgó, a Naptól 206-249 millió kilométerre lévő Marsig.

A hatfős csoport Hawaiin egy vulkán közelében lesz elzárva a külvilágtól, egy 11 méter átmérőjű, hat méter magas kupolában. Közvetlenül friss levegőhöz sem juthatnak, rövid sétáikat is csak szkafanderben tehetik majd meg, ha majd a modellezés szerint eljutnak a vörös bolygóra.

A csoport egy francia asztrobiológusból, egy német orvosból, és négy amerikaiból áll: egy pilótából, egy újságíróból, egy építészből és egy talajbiológusból. De talán legalább ennyire fontos: a csoportot három férfi és három nő alkotja.

Az utazáshoz számos technikai akadályt kellene leküzdeni – és megfelelő védelmet nyújtani a kozmikus sugárzás ellen – de a kísérlet most a pszichológiai kérdésekre fókuszál.

A Nasa 4 és 8 hónapos vizsgálatokat már végzett, de éveset még nem. Igaz, egy hasonló orosz teszt már jóval túl van a most összegyűjthető tapasztalatokon: az EU és Kína részvételével zajlott, szintén 6 főn végzett kísérlet másfél évig tartott.

A 2011 novemberében véget ért kísérlet során voltak ugyan konfliktusok, de a mindvégig minden résztvevő kielégítő pszichés és fizikai állapotban volt.

Rovatok